Írni...Írni?2013.02.17. 15:48, csárádi edit
" Vannak pillanatok az életben, amiket soha nem lehet elfelejteni. Vannak pillanatok, amelyek, mint parányi tűk megakadnak az ember húsában és idegszálaiban. Amik oly élesen és mélyen vágódnak be az emlékezetbe, hogy az idő sohasem tudja kimosni belőlük. Halk pillanatok ezek, csak a halk pillanatok fúródnak ilyen mélyre...Csak azok a pillanatok örökkévalók, amiket nem lehet elmondani. Ezek a kis meztelen pillanatok szemérmesen elbújnak a szívben, így élik magányos életüket." / Zilahy Lajos/
T.N.-nek
Ha mostanság tollat veszek kezembe, mégha oly virtuálisat is, rögvest szigorún áll elém, fölém, szinte kézzelfoghatón T.N. asztrálteste, magas, vékony alakja, orromba kúszik feledhetetlen, lábam meggyengítő illata, a ritka-szép pillanataink, az első csókja a Sástó hátterével, végigfolyik a borzongás a hátamon, a hiány belémmar, Nincs feláll a gondolatok közé...mély borzongató hangja, ahogy kiabál a telefonba, hogy hagyjam az álomvilágot, a tündéket, a Holdat, az egész hóbelebancot, és éljek a Földön végre, álljak sok lábra álmok, vágyak, mesék nélkül, mert ezek nincsenek és különben is nőjek már fel...hónapok óta, ha villan egy érzés, ha szív aembe símul egy gondolat, megsímogat a Nap, a szél, suttognak a régi házfalak, ez a kép, a hangja üvölt át a gondolatokon, és képtelen vagyok leírni...sok-sok hónap múlt el, az íráskényszer szétfeszít, én úgy vagyok én-magam, hogy hagyom a meséket dalolni a szívemben, a föld felett járni, szeretni, adni, angyalnak lenni, majd lezuhanni...lélek-gödrökbe esni, kimászni, küzdeni, pénzzel, bajjal, gondokkal, álmokkal és vágyakkal...szőkén és szelíden, mint a szél...és mint mindig, megtaláltam azokat a szavakat, amiket én már leírni nem tudok, de tökéletesen kifejez...
" Ő mégis elvitte szerves részemet, amit csak akkor kaptam vissza, amikor ismét eggyé váltunk, amikor szemembe nézett és megérintett. Mert ezért a pillanatért a világ minden szenvedését átéltem volna, ezért a pillanatért végigszenvedném az életemet újra és újra. Mert szerelmes voltam. Mert szerelmes vagyok. És ha szerelmes vagy, egyetlen pillanatért adod az életed. Persze ez a szerelem lehetett volna boldog, lehetett volna beteljesült szerelem. De nem volt az. Az én sorsom nem a boldog, beteljesült szerelem. De akkor is hálát adok neki, amiért megismerhettem amiért olyan érzéseket, olyan pillanatokat adott, amelyeket nélküle soha nem éltem voltam át. Gazdaggá tett, a világ leggazdagabb emberévé. Ha mi nők valóban virágok vagyunk, akkor hiszem azt, hogy általa a legillatosabb virággá teljesedtem. " / Tomán Edina/
|
" Az első szerelem, mindíg szebb a többinél"