Őszi vers
2012.09.11. 15:36, kodrane
Őszi vers
Alszik a ködös néma táj,
Táj fölött hallgató homály.
Sötét a föld, de fent a fa,
Gyöngyszürke, mint az éjszaka.
Beszívom ezt az éjszakát,
Az őszi ködnek illatát,
S meg érzem azt is hirtelen,
Milyen közel a végtelen!
S a köd fölött már nincs sötét,
Távoli fények visszfénye ég.
S mint a kozmoszban a csillagok,
A földön én is az vagyok!
Magamba hordozok száz csodát,
A fényt, a tenger illatát,
Az erdőt, mezőt, a réteket,
A jóságot s a vétkeket.
A békét és a háborút,
A vidámat, a szomorút,
A szerelmet, az esküvőt,
A halált és a temetőt.
Belőlem lesz az út pora,
Vagy az égnek fényes csillaga.
Ember, tenger vagy bár mi más,
Az enyém ez a csillogás!
És néha arról álmodok,
A végtelen is én vagyok!