Már közeledett felém. Ingatagok, billegőek, de annál dühösebbek voltak léptei. Kezében vesszőt lóbált. Haja csapzott, őszes volt, arca borostás.

Behúztam a nyakam, lehajtott fejjel, görnyedt háttal, nagy szemekkel bámultam. Félve toporogtam, szívem a torkomban dobogott. Nem tudtam, nem mertem menekülni. Kapkodtam a levegőt, sűrűn nyeldekeltem. Gondolataim megfagytak. A férfi elért engem és meglökött. A földre estem, feszült izmaim keményen puffantak a talajon. A vessző is rögtön lesújtott rám, irdatlanul csípte vékony bőröm. Egyre csak ütött a férfi, én a földön heverve, kezeimmel próbáltam védeni magam. Kétségbeesésem, zavarom, és bizonytalanságom még az átlagosnál is nagyobb volt; hisz nem tettem semmi rosszat! Aztán a heves mozdulatoktól egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát a bántalmazóm. Megmarkoltam a port, amit leheletem zilált szét: éreztem rajta a Nap melegét, lágyságát. Az agyam villámgyorsan forgott. Dühömben a vesszőhöz kúsztam és megragadtam, ledöntöttem az engem igazságtalanul bántó embert a lábáról, feltérdeltem, és verni kezdtem testét, ahogy előbb ő tette velem. Iszonyú erőt adott az izmaimnak határtalan haragom és elkeseredettségem. Elfelejtettem visszaszorítottságom, fejemben adrenalin dübörgött. Ziháltam. Az ütlegelés nem enyhítette reménytelenségem, állandó, kínzó félelmem, zaklatottságom.

Hirtelen egy erős, izmos testalkatú férfi rántott meg hátulról, s kikapta kezemből a botot. Körülötte valahogy más volt a levegő… Az ember, akit az előbb még én vertem, kihasználta fegyvertelenségem, feltápászkodott és rám vetette magát. Kapálóztam és rugdostam, öklömmel hadonásztam. Az újonnan érkezett férfi szét akart minket szedni, de elesett ő is. Pont rám. Iszonyatosan nyomta hatalmas súlya vézna testemet, ám egyúttal meg is védett az érdemtelenül rám mért ütésektől. Próbáltam szabadulni, nyögdécseltem, nyüszítettem, mint egy kiskutya. Alig kaptam levegőt, folyt rólam az izzadság, rettegve, megilletődve pislogtam, nem mertem az erős férfi arcába nézni, aki rajtam hasalt, s nem engedett.

Lassan megnyugodtam, letettem fejem a porba. Halkan nyöszörögtem, elszállt dühöm, csak a félelem, az alsóbbrendűség érzése maradt vissza. Már nem bántottak.  Rájöttem, miért más a férfi, aki lefogott: nyugodt, magabiztos kisugárzása volt, lecsendesítette minden lázadó porcikámat, elfedte a másik ember lényéből felém áradó gyűlöletet. Biztos voltam benne, hogy ő nem kegyetlen. Óvatosan, félve tekintettem rá. Fekete, hosszú haj és szakáll keretezte határozott vonásait.

Hangosan felnyögtem; egyre jobban nyomott a másik test súlya, kiszorította gyenge tüdőmből az éltető oxigént. Leszállt rólam a férfi; már a másik is lehiggadt, gyilkos pillantásokkal illetett engem. Összeszedtem magam, s szorongva felálltam, leszegett fejjel, tág pupillákkal. Most láttam csak, mennyien körénk gyűltek: felnőttek, gyerekek egyaránt.

Ott hevert nem messze a vessző is. Hogy… hogy voltam képes megütni valakit vele???