Farsangok. Dorottyák, Bálintok, Júliák, Zsuzsannák, Mátyások napjai. Valahai gyógyító remetéké és Istennek eljegyzett, mártír szüzeké és gyümölcsáldó, szőlőáldást kérlelő, a Magvetőt már előre megidéző népszokásainké. Szlávok, németek, szerbek, magyarok, frankok, taljánok, hűvös ánglusok és a világ népei mind-mind örömöket és áldást kérnek e Böjtelő (februári) hónap ünnepein. A behavazott nappalok és éjjelek mélyére húzódó fiatalság tavaszvárása lappang e mulatozós, maszkabálos idők zsigereiben. Csángóföld alakos játékai, a gőgös gazdagok pokolra vitele, alföldi, felvidéki, kárpátaljai, erdélyi és délvidéki magyarok párválasztó eljegyzései, Velence reneszánsz karneválja, Amerika és Nyugat Európa Valentinó figurái, fél glóbuszunk szerelem ünnepe, Casanova és Don Juan csábító légyottjai. És iskolai gyerekbálok, ahol mi felnőttek, szülők és tanárok tanuljuk meg gyermekeinktől, diákjainktól a  f e l h ő t l e n  játékokat és örömöket, a kacagás művészetét! Már a legkisebbektől is. Álruhák, maszkok, tréfák ünnepeire legyen készen a szív. Mátyás jégtörő szekercéjének napjára, amely megtöri a tél hatalmát. Nekünk külön ünnepként: igazságos Mátyás király születésnapja és pomázi szerbeink újjáélesztett Szent Trifun-napja is szívbéli ünnepünk lehet.

Mint csodálkozásra, örömre táguló pupilla – kerekebbek már a nappalaink, reggelente egyre több és több madárcsicsergés köszönti az egyre korábban és élesebben fényesedő égboltot, és estelente egyre tovább őrzi meg ragyogó kékségét az égalj, a mennyég. Egyre gyorsabban szállnak fel a korábban mázsás súllyal érkező, de mára csak ide-oda tévedő ködök. És még kitart körünkben a hó is. Velünk marad, elidőzik minálunk, akár a korcsolyapályák jege, a befagyott tavaké, akár a hidegtől pirospozsgásra csípett gyermekarcok.
Kiálltunk egy február elejei nagy próbát. „Tél tábornok” seregeinek bejövetelét. Különös módon, főként Dél felől érkezett. Hódított és komor, veszélyes arcát mutatta a fagy, a hó és a mínuszokba bukó celzius-mérő. Egész Európa sínylette. De hazai útjainkon és hajléktalanjaink között a részvét, a fegyelmezett készenlét és a segítőkész humánum legyőzte e zord kihívásokat. Nálunk, Pomázon is. Tűzifa, tea, meleg termek és matracok.
A 2012-es év első valódi próbájának megfeleltünk. Egymás színe előtt kiálltuk a fagytól, a magárahagyottságtól való félelem próbáját. A másik emberhez, sőt még háziállatainkhoz is    k ö z e l e b b   hoztak a méltósággal viselt szorongás e napjai. Az egymásra utaltság napjai.

Örülhetünk hát olykor-olykor egy-egy ünnepi napon vagy estén a farsang szeszélyes, bolondos és közösségi óráiban is egymásnak. Nézzünk csak tetterős nyugalommal és egymás iránti fokozott bizalommal – még akkor is, ha mindez nehéz! – a 2012-es esztendő folytatása elé. Valami furfangos játék, valami vidám fordulat, vagy a mulatozások és névnapozások között valami elcsöndesült visszahúzódás, valami megkapó vers illenék most az év és életünk folytatásához. Talán valami boldog csínytevés, amely egyszerre emlékeztet gyermekkorunkra és erőt ad a holnaphoz is, talán valami belső szemlélődés, lelki reneszánsz, mely újjászüli magyarságunkat, sokat szenvedő társadalmunkat!
Milyen jó, hogy voltak és vannak költő barátaink, „örök barátaink”, akik a túl-világra térve sem feledkeznek meg rólunk, verseik leemelhetőek polcainkról, bíztató szavaik kikereshetőek az elektronikus keresők billentyűzetének segítségével. A közöttünk, közös életünk részeseiként megírt költemények bíztatnak ma is minket. A lecsupaszodott fák hónapjaiban és a falvak házait betemető havazásos napok szorongásai alatt is felölthetjük a lélek ünneplő ruháját:

Gyurkovics Tibor:
Téli alkonyat az erdőben

Lilaszínű mammutfenyők álldogálnak a parkban
idestova elfelejtem azt is amit akartam
amióta fejem fölött egyedül csak a nap van
mint egy piros óriási vászon kettészakadtan

míves mutatványaimmal mennyi sikert arattam
most a tél fehér porondja jégbe rian alattam
és a színpad összeomlott föltartóztathatatlan
s a világ mélyére hullott havasan az avarban

Azt se látom ha fölöttem fönn keringve hat sas van
és az isten üzenetét hozzák hozzám csapatban
szálfa egyenesen állni megmaradni magamban
csak a mammutfenyők feje maradt meg a magasban

(Balla Béla festménye nyomán)

Mi most ezzel a még téli vallomással búcsúzzunk el egymástól, e túlvilágról közénk hulló extázisból merítsünk erőt egymás számára. Így – önmagunkban erősnek megmaradva.