Azon távoli csodás szigeten...

    Ballada egy lányról

Elvágyik teste, lelke egyaránt,

s mikor égre bámul, haránt

két suhanó fehér madár szárnyal,

oly jó lenne elszállni a vággyal,

megváltozna a világ;

suttog a lány egy imát.

Nem verik sohasem, mégis fáj,

csak egyet, azt szeretne már,

azon távoli csodás szigeten

ott lenni, ahol nincsen idegen,

megváltozna a világ;

suttog a lány egy imát.

Elvágyik lélek és test hajnalon

táncot lejt a behajtott ablakon

egy barna, billegő bogár –

vágtatni édes kivánalom lován…

megváltozna a világ;

suttog a lány egy imát.

Nem verik mégsincs otthona,

csak lakik, s a vár otromba ura

letöri szabad pillangó vágyát,

pedig ó – ha nem találnák

megváltozna a világ,

suttog a lány egy imát.

Keress meg, s vígy' magaddal

kibomló, szerelmes szavakkal,

nincs már, nincs mi itt tartson,

repíts erdőn, tengerparton,

megváltozna a világ,

suttog a lány egy imát.

Egy éjjel hideg kés járja át,

többé nem énekli szabadok dalát,

nem mész, immár szolgám maradsz,

így a várúr, nem lesz tavasz,

eljött hát a más világ,

nem suttog már egy imát.

De minőt tévedett a gaz bitang,

elérte a lányt az égi hang,

két madár a kékben, két galamb,

értük szól ott lenn a kisharang.

Most már csak övék a világ,

együtt suttogják az imát.