A kertünk végében volt egy homokgödör. Már elhagytuk, mert nem termeltünk ki belőle homokot. Kis alakítgatásokkal átalakítottam egy bungivá. A tetejét rőzsével vontam be, a belsejét egész lakájossá tudtam tenni. A Sövénykerítésünk mellet volt úgy, hogy az egyik irányba a Dugellára, a másikban meg a hatalmas kertünkre volt kilátás belőle. Természetesen a belátás nem volt lehetséges. Amolyan ideiglenes bungi volt, az öreg temetőbeli mellett. Sajnos a házunkat nem lehetett látni belőle, mert Annusnéniék háza útban volt. Itt múlattam az időt, amikor észre vettem a rókát, amelyik a házunk felé settenkedett. A termés már be volt takarítva a kertünkről, így az csupasz volt már és jó rálátást biztosított nekem. Nem tudtam mitévő legyek, így csak figyeltem a rejtekhelyemről. A róka eltűnt, majd kis idő múlva már jött is a szájában egy tyúkkal, mert nekünk is volt vagy harminc darab. Előjöttem a rejtekhelyemről, de mire csak szólni tudtam volna, a róka már messze járt a frissen szerzett zsákmányával. Azt tudtam, ha a róka rákap egy helyre, már nem tágít. Mondom anyámnak a dolgot, de nem akarta elhinni, mert a házunk eléggé bent volt a faluban, és idáig nem szokott eljönni a ravaszdi. Most mégis megtette. Anyám megszámolta a tyúkokat, és bizony hiányzott egy. A tyúklopás után Nem nagyon hitt nekem, ő inkább rám gyanakodott. Kicsit felbosszantott a gyanúsítgatás de nem volt mit tenni. Egy darabig bezárva tartotta a tyúkokat és nem is tűnt el belőle. Egy idő után ismét kiengedte őket és csakhamar lecsapott a róka megint. Anyám kezdett ideges lenni, és már nyíltan rám fogta a dolgot. Nem volt mit tenni elkezdtem átnézni a kerítést, hol jöhet be az átkozott. Kis idő múlva megtaláltam a sövénykerítésen a helyet ahol átjöhet, mert elég rendesen ki volt koptatva már, úgyhogy többször használta az átjárót, mint amennyiszer lecsapott.
Mutatom anyámnak, de ő csak úgy gondolta, hogy én vagyok a róka. Már jártam iskolába, így egyszer mikor megyek haza, azt mondja édes:
- Há még éccé etűnik tyúk, áztát nágyon mégbónod.
Ugyanis most már két darab tűnt el, és kettőt a róka nem szokott elvinni, vagy mégis? Bosszantott anyukám gyanakvása, így elhatároztam kiteszek egy hurkot a kerítéshez hátha megfogja a rókát. Ismét jövök haza az iskolából, amikor anyám kiabálva fogad.
- Még montám nékéd, hogy nincs több tyúk! És ütni kezdte a fejemet. Hamar kiszabadítottam magam, és elindultam a kertünk vége felé, mikor megpillantottam a rókát a csapdában. Végre meg vagy gondoltam, és elkezdtem futni visszafelé, valamiért, amivel agyonüthetem. A kisbalta akadt a kezembe, mert az mindig ott volt a tőkébe vágva, ahol a fát szoktuk vágni. Közben anyámnak kiabáltam, hogy megvan a bestia. Ő is futott velem a kert végébe, és láttam a rókának hűlt helye. Oda érve a hurokhoz minden bizodalmam elszállt, mert a róka elment. Megfogtam a hurkot, aminek a vége a kerítésen kívül volt, és látszott rajta egy rókaláb. Valószínűleg lerágta magának, vagy egy másik róka segített neki. Így végre megoldódott a róka rejtély. Anyám elégedetten nézegette a lábat, és nagyon sokáig őrizgettük még az asztalfiókban. Még kinn volt a hurok egy darabig, de róka már nem jött többet. Ez a kalandom szerencsésen végződött, de nem volt mindig így.