Fiam gyermekkorából.

      Ovis volt a kisfiam.

      December volt, a piacon árulták a fenyőfákat. Aki tanár ember,, meg párttag is, úgy gondoltam, hozzánk majd az Újévre hozza a karácsonyfát a Télapó.

      A fenyőfát megvettem a piacon, és elrejtettem a padlásfeljáratban. Szenteste délutánján nagy boldogan rohantak be hozzám Janika, a szomszéd kisgyerek, meg Lóri fiam.

-      Anyu, képzeld el, Janikának meghozta a Télapó a karácsonyfát. Az enyémet még nem hozta el?

     Most mit csináljak? Összetöröm a kis lelkét, ha azt mondom: a karácsonyfát nem a Télapó hozza, azzal meg még nagyobb fájdalmat okoznék neki, ha azt mondanám: Kisfiam, neked még napokat kell várnod.

      -Drága gyerekem, persze hogy nem ért még ide a Télapó! Nem szaladgálhat az utca egyik feléről a másikra. Most Janikáék oldalán osztja a karácsonyfát. Menjetek ki az utcára, és lessétek meg, hátha sikerül meglátnotok a Télapót.

      Amikor kimentek, előkaptam a fenyőfát. Amilyen gyorsan tudtam, olyan gyorsan hajigáltam a fenyőre a díszeket, meg a szaloncukrot, semmi esztétikai kinézés nélkül. Jöttek befelé a gyerekek. Elébük rohantam, hogy még nem érkezett meg a Télapó, ti csak leselkedjetek.

Folytattam a hajigálást a fenyőfára, a kezembe került díszek már ott éktelenkedtek a fán.

Megint tolakodtak befelé a gyerekek. Lóri lebiggyesztett szájjal firtatta, hogy neki még mindig nem hozta a Télapó a karácsonyfát.

    _ Nem láttátok a Télapót? Épp most hozta be a karácsonyfát a kéményen keresztül. Gyertek hamar! Nézzétek meg!

      Mindketten rohantak a szobába. Látni kellett volna  azt a boldogságot! A gyerek örömmel szaladgált a fa körül. Lóri ugrált örömében, nevetett, tapsolt, átölelt. Megint a karácsonyfa felé fordult, amikor meglátta az angyalhajnak nevezett díszt, amit nem volt már időm feltenni a fára, ott maradt a fa alatt a narancsok mellett.

-      Nézd anyu, itt felejtette a Télapó a szakállát!

-      Ezt neked adta külön emlékbe, hogy jó legyél egész évben  -  mondtam én, és alig tudtam visszatartani a nevetést.

   Másnap szépen eligazítottam a díszeket a karácsonyfán,  a villogót bekaocsoltam, és úgy mint a többi háznál, én is az ablakba helyeztem a fát.

   Pár nap múlva hívatott a párttitkár a községházára. Elmentem. Leültetett.

-      Igaz, Radmila, hogy felállítottad a karácsonyfát, és az ablakba tetted?

-      Igaz.

-      Mért tettél ilyent?

-      Azért tettem, mert van két gyerekem. A lányom már megérti, hogy az anyja tanár, meg párttag, de magyarázd meg az ovis fiamnak,aki öt éves sincsen, hogy hozzá nem jön a Jézuska. A többi gyerek erről mesél, ő meg mit mondjon? Felállítottam, meg a jövőben is felállítom a karácsonyfát. Ne is mondd! Tudom ki az a gonosz akit zavart a tettem, de engem egy cseppet sem érdekel.

-      Legalább vedd ki az ablakból!.

-      Nem veszem! A te feleséged a templomba jár. Engem egy cseppet sem zavar.

Hagyjatok engem békével, vagy dobjatok ki a pártból, ha ez bűn.

               Többé soha senki sem hozta fel a karácsonyfát, pedig minden évben felállítottam,

Meg amíg élek, lesz karácsonyfánk.