Megint megtettem. 
Minden tíz évben 
Sikerül egyszer –

Két lábon járó csoda: a bőröm 
Fénylő náci-lámpaernyő, 
Jobb lábfejem

Levélnehezék, 
Arcom vonástalan, finom 
Zsidóvászon.

Ó, ellenségem, 
Hajtsd félre a kendőm. 
Borzasztlak? –

Az orr, a szemüreg, az ép fogsor? 
A savanyú szájszag elszáll 
Egy nap alatt.

A hús, melyet 
A sír leevett, 
Gyorsan visszanő rám,

S mosolygó nő vagyok már. 
Alig harminc. 
S kilenc halálom van, mint a macskának.

Ez most a harmadik. 
Rohadt dolog 
Tízévenként megsemmisülni.

Millió kis rost, hogy nyüzsög. 
Mogyoró-majszoló tömeg 
Tódul be, lásson,

Ahogy kibugyolálják kezem-lábam – 
Nagy sztriptíz-számom. 
Uraim, hölgyeim,

Ez a két kezem, 
Ez a térdem. 
Lehetek csont és bőr,

Ellenőrizhető, ez ugyanaz a nő. 
Tízévesen történt velem 
Először. Még csak véletlen.

Másodszor elhatároztam: 
Kitartok, nem jövök vissza. 
Zárt-kagyló állapotba

Ringattam magam. 
Megizzadtak, míg kiszedték belőlem 
A tapadós, gyöngy férgeket.

Meghalni is 
Művészet, mint bármi egyéb. 
Nekem épp ez a műfajom.

Én ezt pokolian tudom. 
Ha én adom, íze-bűze van. 
Hivatásosnak mondhatom magam.

Pedig egyszerű, mint egy pofon. 
S egy cella is jó, úgy maradsz máris. 
Ez a teátrális

Visszatérés fényes nappal, 
Jön a régi hely, a régi arc, triviális 
Örömujjongás:

„Micsoda csoda!” 
Ez kicsinál. 
Szabott áron

Szemlélhetők sebeim, szabott 
Áron meghallgatható a szivem – 
Valódi, dobog.

És nagyon magas áron kapható 
Egy érintés, szó, 
Vércsepp,

Hajszál, ruhaférc. 
Úgy, úgy, Herr Doktor. 
Úgy, Herr Ellenfél.

A művetek vagyok, 
Értéktárgyatok, 
Színarany bébi: szétolvadok

Egy sikoltássá. 
Forgok és sülök. 
Minden figyelmet nagyrabecsülök.

Hamu, hamu – 
Piszkáltok, kotortok. 
Itt semmi sincs, se hús, se csontok –

Egy szappandarab, 
Jegygyűrű, 
Aranyfog.

Herr Isten, Herr Lucifer: 
Ügyelj. 
Ügyelj.

Hamu alól 
Rőt haj, kicsapok, 
Levegőt: embert falok.

(Tandori Dezső fordítása)