Kepes Gyula 1847-1924 

1847. december 7-én született Váriban, Bereg megyében egy tiszaháti földbirtokos fiaként. Apja Ungváron és Budapesten taníttatta. Mivel az ifjút vonzotta az orvosi pálya, beiratkozott a bécsi egyetem orvosi karára. Tanulmányai befejeztével 1870. augusztus 3-án orvosdoktorrá avatták. Ezután a bécsi Rudolf-kórházban Drasche és Weinle professzorok mellett dolgozott, egészen 1872 tavaszáig, mikor is Drasche professzor az ifjú és rátermett Kepes Gyulát ajánlotta az éppen akkor Bécsben szerveződő Osztrák-Magyar Északi-sarki Expedíció orvosának. A 24 főből álló legénység közt, ő volt az egyetlen magyar. Legtöbbjük kipróbált dalmát tengerész volt, akiket mint az expedíció orvosa, ő maga vizsgált meg, hogy egészségileg alkalmasak-e a rendkívüli, s zord természeti adottságok elviselésére. Szintén az ő feladata volt, hogy összeállítsa az expedíció élelmiszer készletét. Tanácsára nagy mennyiségű Tokaji Aszut és citromlevet vittek magukkal, hogy a vitaminszegény táplálkozásból származó skorbutot elkerüljék. A két italt valószinűleg keverve, fagyottan fogyasztották. 
 

Végül az expedíció a Tegetthoff nevű hajóval 1872. június. 13-án futott ki Bréma kikötőjéből, hogy felfedezzék az ún. "Északkeleti-átjárót". Hogy Kepes Gyula mennyire ügyelt a részletekre, mutatja az is, hogy mikor kikötöttek a norvégiai Tromsoben, egy ott honos szederfaj tartósított gyümölcséből vásárolt újabb készletre valót. Kepesnek köszönhetően a skorbutot elkerülték, és a sok viszontagság ellenére csak egy embert vesztettek, aki tüdőbajban hunyt el. A gyógyításon kívűl még az ő feladata volt a növény- és állatgyűjtés, de ezek rajta vesztek a jégbezárt hajón. 

Kepes Gyula sok előadást tartott az expedícióról, még egy cikke is megjelent, de mindezek együttvéve is kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy ez a roppant nagy jelentőségű felfedező út a magyar történelem egyik kiemelkedő eseményeként maradjon ránk. Kepest azonban akkor nem felejtették el: törzsorvossá léptették elő, kitüntették a Vaskoronarend III.fokozatával, több város díszpolgárává, illetve többtudományos egyesület tiszteletbeli tagjává választották. 1882-ben másodosztályú, 1895-ben elsőosztályú honvéd-főtörzsorvossá nevezték ki. Különböző helyőrségeken szolgált, majd 1904-ben megbízták a Honvédelmi Minisztérium egészségügyi osztályának vezetésével. 1924. október 26-án halt meg Budapesten.

A Ferenc József-föld felfedezése 1872-74 

A XIX. század közepétől felgyorsult az Északi sarkvidék kutatása. A felfedező utazások lelkes szervezője, August Petermann (1822-1878) az osztrákokat is bíztatta az Arktisz kutatására. Johann Wilczek gróf (1837 - 1922), a bécsi Földrajzi Társaság elnöke 40 000 Ft-ot ajánlott fel az expedíció megszervezésére, és befolyásával megnyerte az osztrák kormányzati szervek támogatását is. Magyar részről Zichy Ödön járult hozzá jelentős összeggel az expedícióhoz. 

Erős falú, 30 tonnás hajót építettek Bremerhavenben, melyet a vitorlázaton kívül 100 LE-s gőzgéppel is elláttak. A hajót Wilhelm Tegetthoff osztrák tengernagyról nevezték el, parancsnokául és az expedíció vezetőjévé Karl Weyprecht (1838 - 1881) kapitányt nevezték ki. Helyttese és egyben az expedíció tudományos vezetője Julius Payer (1841 - 1915)főhadnagy lett, aki az Új-Germánia fedélzetén már részt vett a németek sarki utazásán. 

Csupán egyetlen magyar vett részt az expedícióban, a hajóorvos, Kepes Gyula. Az expedíció merész céljául azt tűzték ki, hogy a Novaja Zemlja megkerülésével a Jeges-tengeren át kíséreljék meg az eljutást a Bering-szoroshoz, vagyis derítsék fel az Atlanti-óceánból a Csendes-óceánban vezető, ún. "Északkeleti-átjárót".

A hajó 1872. június 13-án indult útnak. A Tegetthoff azonban nem jutott túlságosan messze a Nassau-foktól, ugyanis az összetorlódott jégtáblák elzárták a hajó útját a nyílt víztől, így a jégtáblák közé fagyott. Az a terv tehát, hogy a Bering-szoros irányába haladjanak meghiúsult. A jégbe zárt hajó a Novaja Zemljától észak felé sodródott, egészen a 80. szélességi fok közelébe. Közben a személyzet nem tétlenkedett, meteorológiai méréseket végeztek és vizsgálták a jégviszonyokat. Felderítés és vadászat céljából kutyaszánnal nagyobb utakat tettek meg. Eljött a nyár, de a hajót nem sikerült kiszabadítani a mintegy 10-12 m vastag jégtáblából. 

1873. augusztusának végén ÉNy felől szárazföld szegélyét pillantották meg, de csak október végén jutottak el a part közelébe. Itt töltötték a második sarki telet. Élelmüket főleg elejtett medvékből nyerték, s hogy egészségesek maradtak, azt főleg Kepes doktor gondoskodásának köszönhették. 

1874. márciusában egy kisebb csoport partra szállt, és Payer vezetésével felfedező útra indultak észak felé. Egy hónapig ember által még nem látott csodálatos jégvilági tájakon jártak, és térképeztek kb. a 82. szélességi fokig. A nyugatra levő nagy szigetet Wilczek-földnek, a keletit pedig Zichy-földnek keresztelték el, egy kiugró sziklás félsziget pedig a Budapest-fok nevet kapta. Az egész szigetvilágot Ferenc József császárról keresztelték el.
 

Az expedíció tagjai tisztában voltak azzal, hogy a szigeten a pusztulás vár rájuk. Többen megbetegedtek, Otto Kirsch hajógépész tüdőbajban halt meg. Temetése után a féloldalra dőlt hajóból lehordták a legszükségesebb felszereléseket, élelmiszereket és szánokra rakva megindultak dél felé. Közel három hónapos kimerítő vándorlás után augusztus közepén érkeztek a jégmező peremére, melytől délre már a nyílt tengervíz húzódott. A távolban pedig feltűntek a Novaja Zemlja északi hegyei. Vízre tették csónakjaikat és a sziget felé eveztek. A partoknál összetalálkoztak két orosz halászhajóval, az egyik fedélzetére vette az expedíció már végsőkig elcsigázott embereit, és a norvégiai Vardobe szállította őket. Innen, bérelt hajón tértek vissza a német partokig.

Az Oszták-Magyar Északi-sarki Expedíció a földrajzi felfedező utazások egyik kiemelkedő teljesítménye. A jelenleg Oroszországhoz tartozó 18940 km2 kiterjedésű szigetcsoport ma is Ferenc József nevét viseli. Az expedíció történetét és felfedezéseit Julius Payer írta le könyvében.