A francia fizikus, Costa de Beauregard  Szilárd Leó és Brillouins munkáiból indul ki. Szerintük a negatív entrópia és az információ egyenértékű, ami azt jelenti, Carnot tételét általánosítják. Az információ a rend, a szervezettség, a valószínűtlenség, s ezzel az entrópia ellenkezője, amely a rendezetlenség, a feloldódás és a valószínűség. Az entrópia a rendszerről szóló információhiány mértéke. Az információ, mint már mondottuk, ekvivalens a negatív entrópiával. Az agy mindenfajta tapasztalata, információszerzése negatív energiát fogyaszt. Az Univerzumnak járandóságot kell fizetnünk, az irreverzibilis entrópiát. Közben ugyan teremthet az agy negatív entrópiát, és ezzel növelheti a rendszer szervezettségét, rendezettségét, a róla szóló lényeges információk mennyiségét, de ezzel együtt is, végső fokon az egész mégis alá van rendelve az univerzális leépülés törvényének.

Costa szerint az az irány, amely szerint minden agy az Univerzumot kutatja, alkalmazkodás kérdése. Attól a pillanattól kezdve, hogy egy állat vagy ember szemét az őt körülvevő világra nyitja, attól kezdve a kívülről beérkező információk egyfajta „benyomuló” áramlathoz vannak kötve. Az információk hullámok alakjában érkeznek, sugárzásforrásból indulnak ki, látvány, melegség, hang lesz belőlük. Az élőlények ezen források irányához alkalmazkodnak. Ez az alkalmazkodás a túlélés kemény feltételévé válik, az élőlények ugyanis csak úgy tudnak hatni környezetükre, ha eredményesen tudják „magukévá tenni” az információkat.

Az ember csak úgy képes megfigyelni a jelenségeket, ha feloldja őket, mivelhogy minden információszerzés entrópianövekedéssel jár együtt. Minden megfigyelő az időt visszafelé követi, amennyiben a jelenségeket, amelyeket megfigyel, „elkíséri”. Az életidő tehát a halál időpontjától nyeri irányát. E nélkül a kikerülhetetlen feltétel nélkül nem tudnánk megfigyelni a jelenségeket, és információ nélkül minden alkotó tevékenység lehetetlen volna.

Ha valami fejlődik a tér-idő kontinuumban, az nem az anyag, az az önmagát informáló tudat.