A stabil egyensúlyállapot – vagy görög kifejezéssel: a homöosztázis fogalmát igen fontos hely illeti meg a kibernetikában, a rendszerelméletben.

Az élő szervezet önszervező, vagyis olyan rendszer, amely a külső környezet kaotikus, véletlen hatásainak ellensúlyozása érdekében célszerű reakciókat dolgoz ki, amelyek segítségével stabil állapotba kerül. A szervezet alkalmazkodik külső-belső környezetéhez. Az alkalmazkodásra képtelen szervezetek elpusztulnak. Annak idején Darwin is rámutatott: ez a titka az állatok és növények felépítésében megvalósuló célszerűségnek.

Minél fejlettebb a szervezet, annál gyorsabban képes alkalmazkodni a számára új környezethez. E tekintetben az ember felülmúl minden élőlényt. Emlékezzünk csak Robinsonra vagy Jules Verne hőseire, akik lakatlan szigetre vetődnek, ezer veszély leselkedik rájuk mindenfelől, ők azonban célszerű reakciókat alakítanak ki magukban, házat építenek, tüzet csiholnak, növényeket termesztenek, állatokat nevelnek, s ezzel biztosítják szervezetük számára a lényeges jellemzők stabil egyensúlyállapotát.

Számos kísérlet történt olyan berendezés készítésére, amely illusztrálja az önszervező rendszer áttérését a homöosztázis állapotába. Ilyen eszközt, homöosztátot készített Ashby, a neves angol kibernetikus. Külsőleg a homöosztát nem hasonlít semmilyen élő szervezetre. Négy doboz-blokk kombinációja, amelyekben elmozdulásra képes elektromágnesek vannak. Mindegyik mágnes kitéríthető egyensúlyi állapotából valamilyen külső hatás nyomán, s ilyenkor a többi mágnes is mozgásba jön. A mágnesekhez mutatók kapcsolódnak, amelyek különböző helyzeteket vehetnek fel. A mutatók együttesen mintegy 400 ezer különböző helyzetbe kerülhetnek. A homöosztát e helyzeteket addig változtatja, amíg be nem következik egy bizonyos, előre megszabott állapot, amikor a mágnesekhez kapcsolódó négy mutató központi helyzetbe kerül. Ezután a homöosztát egyensúlyi állapotot vesz fel, s ez addig tart, amíg egy következő hatás ebből ki nem zökkenti.

Azt az elvet, mely szerint az élő szervezetek az őket érő változó hatásokra úgy reagálnak, hogy meg óhajtják őrizni „belső miliőjüket”, „dinamikus egyensúlyukat”, Claude Bernard vitte át a kémiából a fiziológiába. A legvilágosabban Walter Cannon írta le „The wisdom of the Body” (A test bölcsessége) című könyvében. A következőket írja:

„Az állandó feltételeket, melyeket a test fenntart, egyensúlyoknak (equilibria) nevezhetjük. Ám ez a kifejezés időközben nagyon is konkrét jelentést nyert. A relatíve egyszerű fizikai-kémiai viszonyokra alkalmazzuk, amelyek zárt rendszerekben jelentkeznek, amelyek ismert erők egyensúlyát jelentik. Ugyanakkor a koordinált élettani folyamatok, amelyek a szervezetben a dinamikus egyensúlyt valósítják meg, olyan bonyolultak, s annyira élőlényhez kötöttek, hogy ezeknek a folyamatoknak a megnevezésére egy külön speciális kifejezést javasoltam, a homöosztázist.”

Cannon a homöosztázisban egy alkalmazkodást stabilizáló folyamatot lát, amely nyomán egy-egy fizikai-kémiai állandó megőrzi állandóságát. A testhőmérséklet automatikus szabályozása, a vérben található hidrogénion-koncentráció nívója vagy az ozmotikus nyomás fenntartása a példák. Cannon homeosztázis-elve a szabályozást messzemenően automatikusnak tartja, hangsúlyozva annak funkcióját és irányát. Leírja, hogyan hatnak oda-vissza erők, hogy egy kiegyensúlyozatlan szituációt egyensúlyi állapotba hozzanak.