Mit érdekel, Landsknecht, a pápa
     s a véghetetlen hitviták?
     Mit kell neked a wormsi máglya,
     s a potrohos Luther barát?
     Kinek hátán diófát vágnak,
     van annak, mondd, paraszt, köze
     ahhoz, hogy ősünknek, Ádámnak
     volt vagy nem volt-e köldöke?
     Béküljetek ki, hitvitázók,
     a nagy kérdés elétek állt:
     elég a teológiából,
     előbb kenyért, aztán morált!
     …Csak egy parányi földet kérünk
     számunkra, kik milljók vagyunk,
     Ulrik von Hutten a vezérünk,
     s a szabadság a jelszavunk.
     A vártermek a kánkánt járják,
     s kártyában, borban nincs hiány,
     s Károly császár gonosz pofáját
     bíborra festi Tizián.
     Ne fesdd most, Tizián, a császárt,
     kit száz kaszával várnak itt,
     hallgasd a sorskiverte Lázárt,
     ki szétlapítja jármait,
     kinek leányát elrabolják,
     s pőrén, mint rossz ringyót, kidobják
     s fiát pestisbe és halálba
     küldik zsoldosnak Indiába:
     …csak egy parányi földet kérünk
     számunkra, kik milljók vagyunk,
     Ulrik von Hutten a vezérünk,
     s a szabadság a jelszavunk.
     Vén kódexek közt eltemetve,
     míg ráragyog a hajnalpír,
     sápadtan, sárga pergamentre
     Erasmus doktor könyvet ír.

    
     De nem segít könyv, szó, se mágus,
     ha a zsoldos négyrétre vág:
     ne könyvek közt légy most humánus,
     de tarts velünk, tudós barát.
     Elefántcsont-csipkéi vannak
     vállán Bianca d’Estenek,
     s pudvás tetőink ránkzuhannak,
     ruhátlan, rongyos emberek.
     …Csak egy parányi földet kérünk
     számunkra, kik milljók vagyunk,
     Ulrik von Hutten a vezérünk,
     s a szabadság a jelszavunk.
     Jertek pikával és fustéllyal,
     jobbágy, paraszt és nincstelen,
     nyakunkra a császári héjja
     ezernyi zsoldost ingerel,
     de feje, ámbár birodalma
     egén mindig fenn áll a nap,
     le fog gurulni, mint az alma,
     mert a paraszt hatalmasabb.
     De hogyha vesztünk és legyőznek,
     s a régi rend lesz úr megint,
     s mindnyájunkat olajba főznek
     s karóba húznak szám szerint:
     kitartunk, míg egy csepp a vérünk,
     kitartunk s némán meghalunk:
     Ulrik von Hutten a vezérünk,
     s a szabadság a végszavunk.
   
    (Budapest, 1934)