Nehezek voltak akkor a napok
Hoztak gyászt, hoztak szenvedést,
Szomorúságot, hosszú éjszakát,
Egésznapi kétségbeesést.

A betegségek is jöttek sorba
Szememből hulltak a könnyek,
Már számot vetettem életemmel,
De ettől sem lett semmi könnyebb!

Elhatároztam, nem élek tovább,
Jobb lesz már innen tovább lépni,
Úgy éreztem, ennyi szenvedéssel,
Már nem tudok tovább élni!

Tudtam, ha elmegyek innen,
A gyermekeim majd elsiratnak,
De egyszer születünk, egyszer meghalunk,
És az élettől vigaszt kapnak.

Napokig nem ettem, nem ittam,
A gyógyszereket be nem vettem,
De egy nagydoboz altatót,
Az ágyam mellé odatettem.

Imát suttogtam, kértem az Istent,
Bocsássa meg, amit most fogok tenni,
És nagyon kértem, esdekeltem,
Segítsen innen tovább menni!

Nem emlékszem már, hogyan történt,
Csak váratlanul elaludtam,
Álmot sem láttam akkor éjjel,
Magam felől semmit sem tudtam.

És arra ébredtem másnap reggel,
Hogy az ablakon besüt a nap,
Arcomat simogatják lágyan,
A reám hulló napsugarak.

A kertben a fenyőfa ágán
Megszólalt egy sárgarigó.
Tisztán hallottam, nekem dalolta
Ébredj fel végre, itt a reggel és élni jó!