- Mondja Sanyi bátyám, maga fel tudja fogni ezt a hátrányos megkülönböztetést a szakmánkkal szemben? Először is, nem örvendünk közalkalmazotti megbecsülésnek, másodszor olyan megalázó a javadalmazásunk, hogy pusztán és kizárólag a szakma szeretete, illetve az együttérzés az, ami miatt itt ások minden nap. A főnök is, mert úgy változtatta meg a bérezés rendjét, hogy a nyolcvanadik bőrt nyúzza már le rólunk, és ami a legnagyobb gond, a pénztárcánkban kotorászik. Nem jó ez a normarendszer, és az sem jó, hogy nap, mint nap azért imádkozik, hogy minél többen haljanak meg, minél több sírt kelljen másnap ásnunk. Disznóság, hogy öt sírban szabta meg a napi normát akkor, amikor ez egy emberi hivatás. Emberibb az összes többinél, ahol sosem lehet kiszámolni előre, hogy hány munkadarab lesz a következő napon. Na persze, ha mi munkadarabnak tekintenénk az elhalálozottakat, már rég nem lennénk itt. Igazán szakmát tisztelő, elhivatott sírásók vagyunk. Csak és kizárólag ezért dekkolunk itt, olyankor is amikor tizenöt sírt kell kiásni, és olyankor is, amikor egyet.

- Jól beszélsz Imrus fiam. Az a havi nyolcszáz euro nevetséges, nem tudom, mit kezdenénk a vállalkozásaink nélkül. Amúgy fogd meg ezt az üveget, és húzd meg, aztán add tovább Gézának is. Mondd Géza, hogy megy a kocsmátok mostanában?

- Sanyi bátyám, a mi kocsmánk elég jól megy. Kicsiben vállalkozunk, ami nem nehéz, mikor minden nap, a halottak hozzátartozói, ismerve szerencsétlen sorsunkat - persze saját halottuk tisztességére is gondolva -, pálinkával próbálják csitítani mindennapi gondjainkat. Ennek fejében elvárhatják, hogy ne olyan életlen, ronda gödröt ássunk, mint a fukaroknak, akik rá sem hederítenek szeretett elhalálozottjukra, annyira sem nézik, hogy legalább egy-két liter pálinkát idedobjanak. Húzd meg te is Dani! Nektek hogy megy a kocsma?

- Mint nektek, többieknek. Az itt megmaradt pálinkát elosztjuk és hazavisszük. Az asszony elég talpraesett ahhoz, hogy rá merem bízni. Jó kis hasznot hoz. Ébressze már fel valaki Bélát! Ott fetreng két sír között, úgy be van rúgva, hogy rossz nézni. Hozzászokhatott volna már, hogy ez a szakma nem szakma, hanem hivatás. Aki nem bírja az alkoholt, az erre ne vállalkozzon. Sok rondaságot kell itt kibírni, és vigaszt adni a gyászolóknak. Ez a mamlasz meg csak úgy önfejűen az első három sír tulajdonosától beszedte a napidíjat. Köztudott, hogy fejenként legalább egy százas jár mindannyiunknak síronként, de milyen megalázó. Van, amikor csak száz euróval megy az ember haza, másnap meg ezerötszázzal. Ezt kellene valahogy kiküszöbölni, állami szinten egy 10 000 eurós havi fizetéssel.

- Mondd barátom, te képes lennél akármekkora fizetés mellett megsérteni a szerencsétlen gyászolókat?

- Persze, hogy nem sértenék meg senkit. Ugyanúgy elfogadnám az önkéntes ajándékaikat, mint most, de azért más dolog lenne a biztos jövedelem, nagyon nem szeretem ezt a kegyelemkenyeret. Amikor csak két-három halottunk van, arra gondolok, hogy megásom saját síromat is, csakhogy pluszpénzre tegyek szert.

- Így vagyunk ezzel mind. Naponta megásnánk a saját sírunkat azért a pár fillérért, ami utána jár. Egyedül a kegyelet tart ezen az éhenkórász pályán valamennyiünket. Szemünkre vethetik, hogy átlagosan akár hat-nyolcszáz eurót is megkeresünk naponta. De milyen áron? A fizetésünk meg annyi sincs, mint egy halott utáni ajándék. Hol itt az igazság?

- Sehol nincsen Sanyi bátyám, sehol. Aljas egy dolog, megértem én azt a szerencsétlen főnököt is.

- Na, csak ne sajnáld!

- Nem sajnálom, csak megértem, hogy imádkozik a szerencsétlen, minél több halott legyen. Különben miből élnénk?

- Mit dolgozik az öcséd?

- Kőműves a mamlasz, pedig igyekeztem a pályánkra irányítani, de valahogy iszonyodik.

- Iszonyodik? Mitől?

- Nem egészen értettem, olyan összevisszaságokat beszélt, hogy meglopjuk a halottakat és a gyászolókat.

- Hogy hívják az öcsédet?

- Lajos.

- Üzenem neki, hogy nálánál aljasabb, mélységesen gonosz sértegetőt a világ nem hord a hátán. Nem kellene őt elmeorvoshoz vinni?

- Nem normális az, Sanyi bátyám! Gonosz hozzáállása van, gyűlöli a sírásókat, meg a sírokat.

- A sírokat? Mi baja velük?

- A megásott sírokat gyűlöli, nem a betemetetteket.

- Nem értem, mi a különbség a kettő között?

- Azt mondja, hogy a megásott sír arra jó, hogy a halott mellet a hozzátartozóktól a pénzüket is elvegyük. A betemetett sír kegyeletérzést kelt benne.

- Fura gondolkodású öcséd van, annyi szent. Tulajdonképpen nem is lehet gondolkodásnak nevezni olyan eszement. Bezzeg kőműveséknél! Jól tudom, mert a nyáron építettem a harmadik házamat, olyan kizsigerelés folyik, hogy egy heti munkám ráment a bérükre.

- Ismerem a piócákat. A kocsmámba fel akartam venni az egyik szomszédunkat. Mit gondol mennyit kért? Képzelje, félnapi jövedelmemet egy hónapra!

- Veszélyben a szakma! Nem érti meg senki, hogy egy ilyen rendes közalkalmazotti státuszba helyezéssel, nem égbekiáltóan magas, de egy jó közepes 10 000 eurós havi nettóval sokat segítenének a sírásókon, hogy jobb sírokat tudjanak ásni.

- Nem gondolnak az ilyenek arra, hogy eljön az ő idejük is…

- Sanyi bátyám, képzelje, az öcsém még azt is felemlegette, ha netán valamelyikünk meghal, majd mi is fizetünk egymásnak. A kocsimat is kétheti gürcölés árából tudtam csak megvenni. Ember az ilyen? Még hogy sírásó fizessen a sírásónak! Ez olyan, mintha az orvos fizetne az orvosnak.

- Bandikám, az orvos fizet az orvosnak, ha beteg, itt most rossz példával jöttél. Szerintem, ha akármelyikünk meghal, ugyanúgy fizessenek érte, mint a mezei ismeretlen holtak hozzátartozói.

- Csak nem volna képes elfogadni a feleségemtől 1 000 eurót és 10 liter pálinkát?! Hiszen tízen vagyunk, ennyi dukál egy halott után.

- Most mondod, ennyi dukál egy halott után. Ami dukál, az dukál, és kész!

- Kiábrándító! Ha nem szeretném ennyire a hivatásomat, most azonnal felmondanék. Géza bátyám, maga itt a brigádos, ébressze fel Bélát, ossza szét a jutalékot és javasolom, nevezzen ki valaki mást holnapra pénzbegyűjtőnek, aki nem részegül a sárga földre. Nézze, minden nap ott fetreng a nyirkos fűben, átázik a bankó, még majd nem fogadják el.

- Holnaptól te leszel a begyűjtő, barátom. Tetszik a gondolkodásod, elvhű, elkötelezett és hivatástudó sírásó vagy. A főnököt ne bántsd! Hogy azért imádkozik, legyen munkánk, azt bizony meg kell érteni. Ez a mi érdekünk is. Végül is, mindenki azért imádkozik, hogy legyen munkája. Hogy ez kicsit kényesebb szakterület, az más lapra tartozik. Na, essünk neki! Ébresszétek fel azt a nyavalyást, adjatok egy lapátot a kezébe! Nem érdekes, hogy bírja vagy nem, itt lazsálás nincs. Még egy kortyot igyon mindenki, aztán ha jön a következő hozzátartozó, hivatalból elvárom mindenkitől a nagyon-nagyon búbánatos, együtt érző ábrázatot. Ezzel tiszteljük a halottat és a gyászolót. Visszautasítani soha semmit nem szabad ilyen helyzetben. Mindannyiunknak volt már halottja, még mielőtt a szakmába kerültünk volna. A legfontosabb szempont az együttérzés és bátorítás. Valahogy enyhíteni kell a fájdalmon. Mi a szépen megásott sírral tudunk enyhíteni. Szakmai hivatástudatod következtében holnaptól kinevezlek helyettes brigádossá is. Csak így tovább barátom, még sok sírt fogsz kiásni. Kongatják a lélekharangot, gyorsan kapkodjuk fel a gyászhuszármaskarát! Csuklást, tántorgást, böfögést, lődörgést temetés utánra hagyni! Mindenki feszesen, sírásóhoz illően viselkedjen! Csendesen hozzáteszem, hogy ezt a gyászhuszárosdit roppantul nem szeretem. Én sírásó vagyok, de ha már a főnök így rendeli, akkor ezt is megcsináljuk.