Faludy György: Az állatok szerelme2011.09.22. 07:18, Közzétette: Kepes Károly
Mikor a kígyók megharapták
a szerzetest, ki köztük élt
s e balhírt néki hírül adták,
Gotáma Buddha így beszélt:
– Bizonnyal mondom, ó barátok,
nem volt e bűnös bűntelen.
Parancs a négy kígyócsaládot
szeretni szűnös-szűntelen,
parancs virrasztva úgy vigyázni
reájuk, mint az éji mécs,
s becsülni a kígyók királyi
fajtáit, melyek száma négy.
– A kobrakígyók fátylat öltött,
tokás, merev királyi nők,
a rézfejűek bronzszín kölykök,
s királyi vérből jöttek ők,
a nagy, öreg boák királyok,
merev derékkal, mint a fák,
s magányos, karcsú herceglányok
a könnyű, szűzi viperák.
– Jaj, ő nem tudta róluk mindezt,
kövek közt sétált ridegen,
hol érzés és eszmélet intett,
önös maradt és idegen,
nem látta, mint tengődik éhen
s szomjan e sok-sok száz barom,
s érettük részvétlen szívében
sosem gyúlt égi szánalom.
– Ezért hirdessük, zengjük fennen,
hadd hallja halló és süket:
testvéreink a szerelemben
ti vagytok, ó rézfejűek,
és valljuk hittel mindhalálig,
hogy lelkünket ne érje vád:
szívünk tiétek, mind egy szálig,
ó boák! kobrák! viperák!
– Ti is testvérek vagytok, majmok,
kik ellen bennünk nincs harag,
ti négylábú, sokfajta barmok,
madarak és százlábúak,
testvérek vagytok, emberlények,
kiknek két lába drága kincs,
s ti nedves sártól nyálas férgek,
bús lények, kiknek lába sincs!
– Mert végtelen a rend s az élet
(ki él, felfogni képtelen)
és végtelen az istenlélek
s a tudomány is végtelen,
de végesek a csúszómászók,
kígyók, giliszták, rovarok,
hulljon szennyes testükre száz csók,
mely sziklák élén kanyarog,
– fogadja őket a Nirvána,
szelíd gyep, enyhe hajlatok –
így szólt a szerzetes, Gotáma,
s mikorra szólt, elhallgatott.
(Fort Collins, 1943)
|
Igaz! Minden élőlény testvérünk!