A drótostót

A drótos tót is évente néhányszor jött. Hátán fából készült, lépcsős ládikával járta a poros utakat, miközben jellegzetes, rekedtes, mély torokhangon azt énekelte:
- Dóóó szóóó. - Hogy mit jelentett, nem tudom, ma sem. Talán, a „drótos” szót dalolta, igen érdekes formában.
Anyám, egyszer behívta, és egy lyukas zománcozott lábast adott neki, amit egy alumíniumszegeccsel pillanatok alatt befoltozott. Volt egy fateknőnk is hosszában berepedve. Kívülről, hatalmas bádogcsíkot szögelt rá, végig a repedés mentén, a teknő formájára igazítva azt. Ezt a teknőt is, még sokáig használtuk. Egyszer, még a háztetőn levő törött cseréphez is illesztett egy bádogdarabot, hogy ne ázzon be a tető.
Háti ládikájában tartotta szerszámait, és különféle színű, és formájú fémlemezeket, gumilapokat, drótokat, amiből a szegecset is csinálta. Azt tudom, hogy sok munkája volt, mert szinte minden házhoz behívták. Mivel gyalogosan járt, csak pénzzel lehetett neki fizetni, mert tyúkot, tojást, soha nem fogadott el. Azonban szívesen evett mindenütt, ahol kapott, és volt mit.

Az üvegestót

Hasonló doboz volt az üvegestót hátán is, csak abban törött, vagy dobozméretűre vágott üveglapok voltak. Egyszer nálunk is kijavított egy törött ablaküveget.
Igen. Nem kicserélte, hanem kijavította. A törött, egyenetlen szélű üvegrészt kivágta, és helyére egy precízen odaillesztett üveglappal pótolta úgy, hogy a két üveg összeillesztésénél, még egy vékony papírlapot sem lehetett áttolni. Még a csörgőóránkba is vágott egy kör alakú üveget, mert az előző eltört.
Ő nem reklámozta magát, különféle hangoskodással, mégis mindig tudtuk, merre jár. A szomszédok, ugyanis átkiabáltak egymásnak, esetleg konkrét címre küldték az üvegest.