A két toprongy, valami szokatlanul gerinces tartással, olyan intellektuálisan tekintett egymásra és kicsit udvariaskodó, nyakatekerten, cifrázott körmondatokban kezdtek el beszélni.

            - Engedelmével, igen tisztelt egykori igazgatóhelyettes úr, az egész mérnöki diplomája és valamikori titulusai nem jogosítják fel arra, hogy saját körzetemben meggátoljon beszerző  tevékenységben. 

            - Nézze tanár úr, mindenki úgy szerez be, ahogy tud. Ez a két utca történetesen az én fennhatóságom alá tartozik, mint azt voltunk bátrak megbeszélni, emígy nem lehet szemrehányása.

            - Tisztelettel emlékeztetném, az a megbeszélés inkább monológ volt, amiben elmondta, hogy maga melyik utcában kíván gyűjtögetni és nekünk, többieknek melyik utcák járnak. Ez nem a mi köreinkre jellemző magatartás.

            - Ugyan már, ne rázzuk itt a rongyot, két csóresz hajléktalan vagyunk!

            - Erről beszélek igen tisztelt mérnök úr. Hagyhatna nekünk, többieknek is elemózsiához jutási lehetőséget.

            - De tanár úr, akkora ez a város, rengeteg az utca, miért pont ez a kettő zavarja?

            - Tudja, az a helyzet, hogy jó lenne már egyszer egy olyan nagygyűlés félét tartani, ahol nem egy vagy két személy mondja meg, hogy kinek melyik utca jár, egyeseknek zsírosabb, másoknak kongó kukájúak.

            - Bizarr ötletei vannak! Hajléktalan nagygyűlés!

            - Tudja mérnök úr, arra gondoltam, ha a geológus, a szociológus, a közgazdász és bíró ismerőseik felosztanák a beszerző területeket, talán kevesebb panaszra és szemrehányásra lehetne számítani.

             - Meg tudja szervezni?

            - Meg tudnám szervezni, de nem elég ez a néhány ember, az egész intellektuális kasztnak ott kellene lenni.

            - Miért nevez bennünket kasztnak, tanár úr?

            - Semmi…, csak szakmai ártalom, történelmet és filozófiát tanítottam tudja és itt tényleg vannak kasztok, mi vagyunk az értelmiségi kaszt.

            - Hát akkor csinálja meg!

            - Engedelmével megkérném magát is, hogy akit tud, hívjon össze.

            - Néhány napot ez igénybe fog venni. Minden nap találkozunk tudja jól, de képtelen az ötlet, mert túl sokan letahóztak már ahhoz, hogy ha a csillagos ég a hálószobám teteje, akkor legalább a gerincem maradjon a régi.

            - Igen mérnök úr a családjaink és lakásaink odalettek. Van még bíró is közöttünk, akit el sem tudok képzelni, hogy került ide.

            - A bíró esetét ismerem. Meg akarták vesztegetni, egy igen magas pozíciójú gyanúsított perében, de ő balga elutasította a szép summát, kirótt neki vagy tizenöt évet, aztán szépen megszervezték, hogy az utcára kerüljön. A fellebbviteli bíróság pedig felmentette az általa elítéltet.

            - Nem annyira meglepő, csak azt ne mondja, hogy van itt olyan, aki saját hibájából került ide.

            -Van, de kevés. No, néhány nap alatt megcsináljuk. Maradok tisztelettel, de most kérném szépen, szabadna további gyűjtögető tevékenységemet folytatni, nagyon éhes vagyok.

            - Alászolgája, én is megyek a magam körzetébe.

            Ősz eleje volt, olyan három, négy nap után tudták megszervezni a nagygyűlést. Addigra mindenki tudta, miről van szó és tulajdonképpen mindenki örült is neki, kivéve azokat, akik a kimondottan zsíros körzetek korlátlan urainak gondolták magukat.

            - Barátaim, megnyitom az ülést... Bocsánat, most nem én ülnöklök, szakmai ártalom… - szólalt meg a bíró.

            - Ha szabad javasolnom - szólt oda a szociológus a bírónak-, igenis ott lenne a helye a döntők között, ismerjük és tiszteljük magát.

Egy másik irányból valaki azt mondta:

            - Viszont a szociológusnak még inkább, mert jól ismeri az egyes körzetek lakosságának anyagi helyzetét, ami a kukák tartalmát gyökeresen meghatározza.

            - Na és a geológus úr! - szólt egy másik irányból valaki - Neki még térképe is van és fel tudná írni, kinek melyik utca dukál. 

            -Úgy van, továbbá a közgazdász urat is javasolnám! - szólt egy csendes határozott hang. Mindenki odanézett. 

            - Maga ki? Hoppá! Úgy néz ki, mint egy pap, olyan papicivilszerű van a nyakában.

            - Jól gondolja, hajléktalan pasztorációt végzek.

            - Á, akkor maga csak átmeneti hajléktalan.

            - Nem, nagyon téved, a püspököm azzal a feltétellel engedélyezte a plébániám otthagyását hajléktalan pasztorációért, ha fogadalmat tettem, miszerint ez egy életre szól.

            - Na, már van egy papunk is, farkasok közt. Orvosunk már korábbról volt, Szűcs doktor, az élhetetlenebbek közül való. Nem gyűjtött össze magának elég hálapénzt, így ő is itt van. Mindenesetre nélküle nagyon nehezen húznánk ki a telet.

            És elvégezték a beosztást. Nem mondhatjuk, hogy teljes egyetértésben, de a végeredménnyel majdnem mindenki egyetértett. A bíró, mint jogi szakember ragaszkodott, hogy aláírásával hitelesítse mindenki a felosztott területeket. Ez meg is történt. Ekkor emelkedett szólásra a lelkész.

            - Ha nem veszik zokon, nem kellene még szétszéledni. Van itt egy mindenkit mindennél jobban érintő időszak, a tél. A mínusz 10-20 fok tesz legnagyobb kárt a hajléktalanokban, bennünk.

            - Így van - helyeselt a doktor - van valami elképzelése?

            - Annyit szeretnék kérni, ha valaki tud olyan meleg vizes, vagy fűtéscsövekről, amelyek hosszabb szakaszon a szabadban vannak, jelezze.

            - Atyám, - szólt oda valaki - olyan már rég nincs.

            - Nem úgy gondoltam, hogy több száz méteren. Legyen csak néhány méter, vagy néhány tíz méter, azt gyönyörűen fóliával leszigeteljük a széltől, rongyokkal kibéleljük, aláfekszünk mint a heringek egymás mellé és ami a leglényegesebb a mindennapi biztonságos alvásunk meglesz.

            - Nem elvetendő ötlet, de mondjon egy ilyen helyet!

            - Geológus úr, megkaphatnám a térképét!

            - Parancsoljon kérem.

            - Itt, itt meg itt.

            -Én magam is ismerek néhány olyan helyet, ha valaki még tud, jelölje be. Amennyiben ezt meg tudjuk valósítani -senki se csak magára gondoljon-, hanem tényleg szóljon mindenkinek!

            - Abban a pillanatban ahogy ott hagyjuk, mindjárt birtokba veszik mások!

            - Nem! Minden nap ketten fogják őrizni és annak a kettőnek az elemózsiáját a többiek összegyűjtik.

Ekkor a híres, de peches színész elkezdett szavalni.

            - „Ha majd a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet...”

            - Művészkém, ezt már megoldottuk.

            -„Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, hogy melegedjenek az emberek.”

            - Ezen dolgozunk művészkém.

            - „Ej-haj víg az élet, szép az élet, vidámak vagyunk...” - fakadt dalra.

            - Ezt nem ismerem, ez mi?

            - Egy operett első két-három taktusa, ismeretlen különben. Valamikor játszottam, már elfelejtettem a szöveget

            - Az nem árt, ha vidámság is van - szólt a lelkész, - én, aki igényli, annak minden lelki segélyt megadok, de jó lenne esetleg egy olyan himnusz féle.

            -Teljes mértékben támogatom a gondolatot. -szólalt meg az egykori főtiszt, aki szintén elég pancser volt ahhoz, hogy utcára kerüljön. - No, emberek, - olyan jó tisztesen - ki vállalja a himnusz elkészítésének feladatát?

            - Ezredes úr, ne játsszon az idegeinkkel! - szólott a zongorista - ki más mint én. A kezdősor már megvan. 

            A színész elkezdte újból olyan magába roskadtan. 

            - „Ha majd a bőség kosarából Mindenki egyaránt vehet”

            -Vehetünk a bőség kosaraiból...Milyen szép nevet adtunk a kukáknak!

            -Na jó, jó. Akkor „valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, hogy melegedjenek az emberek!”

            -Ezt próbáljuk éppen megoldani, meg azt, hogy szép legyen az élet és legyünk vidámak...

            -Hej-haj szép az élet, víg az élet, vidámak vagyunk...