A nagyszülők bölcsessége segítette elő a Homo sapiens felemelkedését - állítják amerikai kutatók

A vének tanácsa, egy mesés kedvű nagyapó, a családi legendáriumot tovább örökítő nagymama – mitikus személyiségek, akik nemcsak a regények, novellák, történelemkönyvek, népmesék világában játszanak kulcsfontosságú szerepet, hanem az emberiség történetében is. Legutóbb őskorral foglalkozó kutatók erősítették meg a nagyszülők korszakalkotó tevékenységét. Rachel Caspari, a Közép-michigani Egyetem antropológiaprofesszora szerint harmincezer éve hirtelen megszaporodott a harmincévesnél idősebbek száma, s ezt követően igen hamar megnőtt az elfogyasztható élelmiszer mennyisége, bonyolult eszközök és fegyverek jelentek meg – idézte nemrég a The Guardiant a Magyar Távirati Iroda.
− A siker titka az idősebb, tapasztaltabb emberekben rejlik − fogalmazott a tudós a Scientific American legújabb számában közölt cikkében.

A nagymamák történelmi szerepe

Korábban Kristen Hawkes, az Utahi Egyetem kutatója dolgozta ki azt az elméletet, amely szerint a nagymamák fontos szerepet játszottak a Homo sapiens felemelkedésében. Az Afrikából elszármazó korai emberféléknél a nőstények általában gyermekágyban hunytak el. Amennyiben valamelyiküknek kicsivel hosszabb élet adatott, segíthette lányait, amikor saját gyermekeiket hozták világra, sőt az élelem előteremtésében is részt vehettek. A napi segítség mellett ezek a nőstények a hosszabb életet biztosító génállományukat is átörökíthették. Ily módon kezdett lassacskán emelkedni az idősebbek száma a populáción belül.

És a nagypapák?

Rachel Caspari nemrég kibővítette az elméletet, rámutatva, hogy a nagyapáknak jutott döntő szerep. Az antropológus a humán evolúció különböző időszakaiból származó fosszíliákat vizsgált, beleértve az ember elődjét, az Australopithecust, a neandervölgyi embert, valamint az Európába elsőként érkező Homo sapiens egyedeinek földi maradványait. A fogazat alapján becsülte meg az egyedek korát, s arra a következtésre jutott, hogy közülük kevesen élték meg a harmincéves kort.
− A prehisztorikus ember számára a korai halál nem kivétel, hanem általános szabály volt − fogalmazott a kutató. Az evolúció előrehaladtával emelkedett a harmincévesnél idősebbek száma, ám a növekmény igen szerény volt. Szembeszökő változást csak a Homo sapiensnél tapasztaltak, amelynek „előőrse” negyvenezer éve érkezett Európába.
− Minden tíz neandervölgyire, akik fiatalon, 10 és 30 éves koruk között hunytak el, mindössze négy harmincon túli személy jutott. A Homo sapiens esetében viszont minden tíz fiatalon elhunyt személyre húsz 30 évesnél idősebb jutott − magyarázta Rachel Caspari.

Frenetikus hatás

Azt nem lehet tudni, hogy a Homo sapiensnek miért adatott hosszabb élettartam, ám mint Chris Stringer, a  Londoni Természettudományi Múzeum professzora rámutat, a hatása óriási volt. Az idősebbek átadták tapasztalataikat – megtanították a fiatalokat, melyek a mérgező növények, megmutatták a forrásokat, ahogy átadták az eszközkészítés tudományát is. A korosabb emberek fontos szerepet játszottak a rokoni kapcsolatok ápolásában is. Amikor vita kerekedett a víz, vagy a vadban gazdag terület birtoklása körül, az idősebbeknek eszébe jutottak más törzsekben élő távoli rokonaik. − Az idősebbek könnyebben egyezségre jutottak, létük életfontosságú volt a törzs túlélése szempontjából − összegezte Chris Stringer professzor.

Mindörökké

Ezt mi is megerősíthetjük. Ki ne hallott volna olyan esetekről, ahol a nagyszülők halála után az addig oly összetartó családok szétestek, az addig óvatosan kezelt konfliktusok háborúvá váltak. Az ókori társadalmak szintén nagy hangsúlyt fektettek a legöregebbek bölcsességére, az idősekből (általában 30 év felettiek!) álló vének tanácsa több városállamban is fontos szerepet játszott. Ezt a szerepet őrizte meg a népmesék mindentudó vénséges vén anyókájának alakja. A paraszti társadalom folklórjában persze nem véletlen, hogy rögzült ez a figura, hiszen gyakran a földeken dolgozó szülők mögött állva a nagyszülők adták át tudásukat a legkisebbeknek. Nemcsak apáról fiúra, hanem nagyapáról fiúra is öröklődtek a mesék, a családi történetek vagy egy-egy munkafolyamat csínja-bínja. És ez persze ma sem változott: szerencsés családokban a rohanó szülők mellett csak a nagyszülőknek jut eszükbe, hogy múltjuk, történeteik egy részét megosszák a felnövekvő generációval.