Idézet minden e tájon, idézi

a múltat, mosolygón, várón, a révi

fűzfasort, nyárfást, akácost, a sétát,

legényes, lányos nevetést, planéták

ciriphangolásos útját, a lisztpor

égbolt-zsákos éjéből gyűjtött bíbor

szikrázást augusztusban, s káposzták

homokba fulladt szomját, ha megosztják

testvérként egy-egy csepp vizüket – tikkadt

nyárban gazda-kézre vár az a szikpart.

Idézet a csont a földben, a kőnyom –,

– a sápi határból az ősi templom –,

búzamagpor valahai magtárból,

nád közt, sásban, ha süllő ficánkol,

a varsák spiráljaiban a harcsák

– fatálakban ahogy őket pucolják –,

s a nép, ha szalmatűzként kilángol,

ma is úgy, mint évezred távolából;

s a remény öthegyű iskola-tornyot

ácsol, ha ős-gondokra visszagondol.

Idézet itt a most születő gyermek,

idézet, ha ásol zöldséges vermet,

hátrálsz az idő-határos cserépig,

cserépre karcoló ősmama-kézig,

halpárban a fajtád nemzetségéig,

ők mind, ők mind a holnapodat kérik

számon: mint számvevő juhász darabka

bárányt bojtár után szerteballagva,

ökröt! bivalyost! folyón a szálfákat!

Példát ők tetőled kérnek – hazádnak.

(1993. augusztus 22., az iskola felavatására)