82.
A számítógép-kezelő tanfolyamon mögöttem fiatal nő ült. Mások szóltak: nézzem csak, Edina monitorján versek „jelennek meg".
    Bemutatkoztam, mondtam, hogy költő vagyok, s érdekelnének a versei. 
    A lány elhozta spirálfüzetbe írt „világfájdalmát": minden sora az elhagyottságról, a reménytelen szerelemről szólt.
    Mégis úgy döntöttem, bemutatom Makk Edinát.
    Három verset kiválasztottam, szalonképessé tettem. Egyiknek a sok javításon felül, legalább kétharmadát ki kellett dobni. De a gesztust a nehézkesebb pályatárs felé nem volt szívem nem megtenni.
    Rövid, velős bemutatót írtam, másokkal is megtettem.
                  „MAKK EDINA VERSEIHEZ
    Egy tanfolyamon ismertem meg. Bitek, bájtok, mappák, elmentések helyett olykor rímek, ritmusok jelentek meg monitorján. A többiek furcsának találták, én kíváncsi lettem.
    A legközelebbi alkalommal elhozta A/4-es alakú spirálfüzetét, benne verseivel. Átolvasás után tanácsokat adtam neki, bíztattam, s újabb verseket kértem.
    Közben megtudtam a jelnyelvet nem ismerő, hallókészüléket használó, nagyothalló fiatalasszonyról, hogy 1983-ban született Majorosban, Gyántán él, szüleivel, 2001-ben végzett Szalkon a Megyei Szakképző Iskola Szövő- és Mezőgazdasági szakán. Kedvenc időtöltése az olvasás, versírás és a kötés. Az otthoni munkákban segít szüleinek, mellette illat- és szépítőszerekkel foglalkozik, az Avonnal kötött szerződés alapján.
    Verseit olvasva láttam, sokat kell még tanulnia, ha valamilyen szintre fejlesztve szeretné folytatni a versírást. Ezt meg is mondtam neki. Jelezte, hogy tisztába van képességeivel.
    Noha tudom, sokan megtanulnak verset írni - még többen csak feleslegesen erőltetik ez irányban magukat -, és csupán ezer versíróból lesz egy költő, mégis úgy döntöttem, bemutatom Őt a Lapunk olvasóinak. Részben mondanivalójának üde tisztasága, verseinek logikája, mondanivalóinak emberiessége okán. Másrészt, valljuk be, olyan kevesen vannak, akik a hangok, dalok világából kirekesztve, mégis kedvet éreznek ezen a nehéz, és anyagilag hálátlan területen alkotni, mint a költészet csodálatos világa.
    A többi rajta múlik.
    Kérem, fogadják őt szeretettel.

83.
    Ma nem először nézem meg - a némára állított mobiltelefonon végre üzenet!
    „Kedves Tibor! Elkészültünk a könyveddel. Jöhetsz. Várunk. Üdv. Kálmán."
    „Szia! Hamarosan beszélek Ferivel, gépkocsival megyünk. Holnap kilenc óra körül ott vagyunk! Alig várom, hogy lássam a legújabb csemetém! Tönkretetted az éjszakám! Üdv. Tibor."
    „Platontól Descartes-ig mindenki úgy gondolta, hogy szervezetünket az agyközpont „diktátorként" irányítja. A benne ülő „emberke" begyűjti az információkat, dönt és utasítja akaratunk, érzelmeink alakulását. Az amerikai sajtóban most közzétett új elmélet szerint ez nem így van. Az agy sokkal inkább olyan bizottsághoz hasonlítható, amelynek nincs elnöke, sőt egyes fegyelmezetlen tagok vitatkoznak, mi több, időnként távol is maradnak a testület üléséről.
    Az agy demokratikus modulelmélete az iowai idegsebész, Antonio Damasio és a washingtoni Richard Restak nevéhez fűződik. Restak A moduláris agy című könyvében fejti ki, hogy nincs a fejünkben semmiféle olyan központ, amely meghatározó, a többi funkcióra kötelező döntést hozna. Az egyes észleléseket, ingereket feldolgozó modulok - egymással nagyon szoros összeköttetésben, de - önállóan, olykor párhuzamosan, olykor ellentmondásosan döntenek. Az érzékelt ingerek - a tudás elemei - nem egy megadott helyen halmozódnak, hanem az illetékes modulokban. Egy-egy szakosodott modul meghibásodása nem feltétlenül befolyásolja a többit, de mindenképpen gondot okoz az egész „bizottságnak".
    A feltevések szerint a működési modell valahogy úgy néz ki, hogy a beszédközpontban külön modul kezeli az igéket, és egy másik a főneveket, a kettő összeköttetését pedig nem egy felettük levő főnök végzi, hanem maguk a modulok. Az érzelmek és az akarat alakulásában nagy szerepet játszik az agykéreg alatti terület az ún. amygdala, amely a legalapvetőbb érzés, a félelem irányítója.
    Az amygdala hosszú távra szelektálja és osztályozza az élettapasztalatot meghatározó ingereket. E zsigeri reakciók a tudat „előtt" döntenek arról, hogy egy adott helyzetre szervezetünk hogyan reagáljon. Ez a végeredmény szempontjából lehet helyes, higgadt válasz és téves, agresszív reakció is, attól függően, hogy milyen többi modul vesz részt éppen „a bizottsági ülésen". Ez élettani magyarázatot ad arra, hogy teljesen értelmes emberek miért cselekednek saját érdekük ellenére is „zsigeri érzelemből".
 Az agyelmélet szerint az érzelmi feldolgozás az észlelés teljes jogú része. Ha a zsigeri-érzelmi érzékelés gyengül, akkor a tudatos, ésszerű gondolkodás is károsodik."(Füzes Oszkár)
 
84.
    - Jó napot kívánok. Hogy vagyunk? 
    A kerítésnél Márta mama.
    - Jó napot, művész úr. Köszönöm, öregesen.
    - Képzelje, ufók vannak a szobámban!
    - Ufók?
    - Azonosítatlan eredetű repülőtárgyak.
    - Mindig ugratsz.
    - Pedig elhiheted. Adok egyet.
    - Komolyan? És milyenek?
    - Szabályos alakúak. Sárgák. De sokszor felvittek engem a magasba!
    - Hallottam róluk. Tényleg igaz?
    - Tanúsítom. Várj kicsit, hozok egyet!
    A szobámban friss, nyomdaszagú versesköteteim. Az egyik megbontott csomagból kiemelek egy példányt. Tollat ragadok s már megyek.
    - Így néznek ki!
    Márta mama elneveti magát, tudta, valami átverés lesz, de nem szól semmit. Arcán áhítat tükröződik.
    - Dedikálhatom?
    Bólint.
    Gyors jegyzet: Márta mamának, a jó szomszédnak, szeretettel: Cs. T.
    - Olvassa egészséggel!
    Nézi, forgatja a könyvet. A szép nyomdai munkában gyönyörködve, lassan elindul, teljesen megfeledkezve rólam. 
 
85.
    „Szia, Tibor! Ne haragudj, hogy régi szám töröl ki. Mert új szám van. Hogy vagy? Régen láttalak téged. Én kösz jól vagyok. Gabival még járok és jól vagyunk egymás és nincs probléma. Jövő héten vasárnap megyek Ausztria: Bécsben, mert dolgozom lépcsőházban takarítás. De Gabival megyek Ausztria: Bécsben. Boldog névnapot kívánom neked. Szia. Üdv: Leon."
    (A költő TV-nyilatkozata. 1977.)
    - Tibor! Hogyan lettél költő? Azt mondják, a siket embereknek nehéz a szókincset elsajátítani.
    - Véleményem szerint nem minden a szó. A siket embernek is van érzékelésük, gondolkodásuk. A beszéd, a kommunikáció másodlagos. Nekünk tényleg nehezebbnek tetszik a szókincs fejlesztése, gondolkodásunk kifejezése, mivel ezek a hangképző-, hangfogó szervek működéséhez szorosan kötődnek. Igyekszünk a nehezebbet könnyedebben felfoghatóvá, a bonyolultat egyszerűbbé tenni. A jelnyelv nagyon bonyolult a hallók számára. Sok szó kimarad jelelés közben, például az „a" betű, a ragozást kispóroljuk. Az ily módon kreált mondatok nem az értelmi szint függvénye, hanem ezzel egyszerűbb, könnyebb, gyorsabb a jel kivitelezése - az értelem úgyis pótolja. Bizony nagyon sokan türelmetlenek a szavakkal, szófukarok, szócsonkítók. A szavak mesterei elmennek politikusnak. Mindezek következményeképpen tudjuk, a beszélt, írott nyelv, az Akadémiai nyelvszabályok értelmében, kommunikálásunk nem pontos. Ám gondoljunk csak bele: kivel, és kik kommunikálnak velünk?! A jelnyelv viszont - legalábbis egymás közt - működik, mert az egyszerűbb szókincs nem a gondolat rovására történik! Mondjak irodalmi példát? Pilinszky azt mondja, hogy nem az a fontos, mennyit csap szárnyával a madár, hanem, hogy íveljen. Pilinszky puritán szókészletét hasonlítsuk össze, mondjuk Juhász Ferenc költészetének szókincsével! Ám ha letesszük műveiket, puritánságon, szókincsen túl, azt látjuk: mindkettő kitűnő költő!
    Ami engem illet, a ritmusérzék indított el a költészet útján, mint sokakat, fiatalon. Idővel elfogytak a témák: tájversek, szerelmes-versek. Ott álltam az elhallgatás küszöbén. Ekkor azonban, ipari tanulóként, sorstársaim közé kerültem. Saját sorsom másként kezdtem látni, mintegy fókuszba vonva, kinagyítva. A felismerés nyomán, új úton indultam el. Milyen szókincset használjak? Milyen hangütést, stílust? Milyen modort vegyek fel, hiszen tudtam, magam is viszolygok a panaszdaloktól. Amikor mindez megvolt, ment minden, mint a karikacsapás. Ennyi.  

86.
    Kényelmesen elhelyezkedtem a vonaton. Nyúlok a mobiltelefonért. Boríték a bal alsó sarokban, a jel, hogy üzenet érkezett.
    „Most hol vagy?"
    Látom magam előtt Harit, kis kocsijában ülve vár a vasútállomásnál. Türelmetlenségében cigire gyújt.
    „Most indultunk. Húsz perc a késés. Megvársz?"
    Gyors betűzés, elkapkodott küldés...
    „Téves, a doktor száma!"
    Névkeresés, újraküldés.
    Villog a boríték-jel: üzenet.
    „Megvárhatlak, de hol, mikor, mivel jössz, és ki vagy?"
    „Üdv. Kálmán! Siettemben, tévedésből nyomtalak meg. Elnézést! Első vagy a névsorban, hehe. Válaszolj régebbi kérdésemre: hogy állsz a Ritka madár szerkesztésével? Üdv. Cs. T."
    Betűzés közben, a mobilablak bal felső sarkában boríték-jel.
    Üzenetküldés Kálmánnak.
    A beérkezett üzenet, Haritól: „Megvárlak!"
 

87.
    Még pesti lakosként egyik nyáron elmentem a népszerű Dagályba. Ott beszélgettünk Galambos Ernővel és feleségével. Galambosék értelmes, sokat olvasó siket emberek, ők hívták fel figyelmem Palágyi Lajos költőre, akinek siket lánya volt és szép verseket írt hozzá. Hosszú évek után eszembe jutott. Félnapi kutakodás a Szabad Föld egy régebbi számaiban...
    „A napokban eszembe jutott Lívia. Már idős asszony volt, amikor megismertem, de még őrizte hajdani nyúlánk szépségének nyomait. Fekete szeme százféle érzelmet is képes volt tükrözni, mozdulatai kecsességén az idő sem fogott. Költő édesapja szép, néma hattyúnak nevezte egy versében. Lívia siketnéma volt. A jómódú családba született, gyönyörű és művelt lány ezzel a rettenetes hátránnyal küzdött egész életében. És leküzdötte. Megtanult beszélni, még németül is! Ha az ember megszokta tőle a siketnémák mesterségesen képzett, ezért kissé rikácsoló, jellegzetes hangját, ha szemben ülve vele, jól artikulálva válaszolt neki, hogy leolvassa szájáról a szavakat - akármeddig elbeszélgethetett vele, élvezve éleselméjűségét, kedves humorát. Lívia férjhez ment, gyereket szült, nevelt. Idős korára végül is magára marad, de nem magányosan. Rengeteg barát, ismerős, szomszéd járt hozzá, akiket lenyűgözött egyéniségének varázsa. Az egyik legbátrabb ember volt, akivel valaha találkoztam."
    Végül összegez.
    „Tudom, hogy a történet nem tipikus, sokkal gyakoribb, hogy a család lelkileg, anyagilag tönkremegy a fogyatékos születésekor. A fogyatékosok sokszor fiatalon meghalnak, vagy magányban, szegénységben, intézeti sorban tengetik életüket. Pedig nekik is joguk van a lehetőségekhez mérten teljes életre. És ez nem elsősorban pénzkérdés. A két kulcsszó a szeretet, és elfogadás."(Szerző: Újlaki Ágnes)

88.
    Régebbi szilveszteri tévé-műsor, kevesek emlékezhetnek már rá, de engem mindig és máig kísért.
    Házaspárbaj. Éneklés, szétszórt csecsebecsék összegyűjtése porszívóval, mókás, jópofa viháncolás a színpadon. De van itt valami más is, számomra ez a legemlékezetesebb. Egy érdekes játék a jelekkel, gesztusokkal - a házaspár valamelyik tagja csak így, jelzésekkel, mozdulatokkal, gesztusokkal mutathatja-játszhatja el azt a mondatot, amit a műsorvezető a nézőknek is felmutat, s amit természetesen a házaspár valamelyik tagja nem ismer.
    „Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka!"
    Ismert énekes-pár férfi tagja nevetgél zavarában... Sehogy sem érti felesége jeleit. Újra kezdi... Feszülten igyekeznek, az asszony különösnél különösebb megközelítésben próbálja a „szarka" fogalmát érthető jellé alkotni. Férje a fejét rázza, hiába... Feladják.
    „Ki korán kel, aranyat lel."
    Fiatal színész-házaspár, nem ismerem őket közelebbről. A férj játssza, hogy alszik. Felkelő nap, aranygyűrű... Nem megy. Másképpen próbálja. Ablakot nyit, nyújtózkodik. Mély lélegzet. Karikagyűrűjére mutat, tökéletes pantomim, de nem válik szóvá. Neje egyre izgatottabb, bevallom, én is. Már nem tudom, melyiknek szurkolok jobban - annyira szeretnék segíteni az asszonykának... Végre! Sikerült!
    Utána sokáig a mi jelbeszédünkön, a hangtalan közlés kultúráján meditálok. Hova lyukadok ki? Egy harmadik közmondásra, amit - meggyőződésem -, a jelenlevők egyike sem tudna értelmessé gesztikulálni.      

    „Aki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul."