Maradt Elemér Vicukától nekem egy köteg levelem.
    Színház után nemigen tudtak rávenni, mint általában tettem, hogy beüljek társaságba. Minden csivi-csávi fájt a fülemnek. Társaságban a részegség sem jelentett nekem enyhületet. Hanem hazamentem, és a kárhoztatott, kicsúfolt zugivásra adtam magam. Tömény szeszt még erős bor alakjában sem kedveltem soha. Most ezt ittam.
    Megbutított, elzsongított. Ültem és ültem, míg elálmosodtam.
    Legföljebb elővettem néha Vicuka leveleit. Nézegetésükkel újra és újra átéltem a szerelmünket. Sírtam, és minden csöpp enyhületet hozott.
    Hazaérkezem egy éjjel.
    Valami langyos éjjel nem volt, úgy rémlik. De lefekvés előtt megtartottam szokásomat, hogy szellőztetek, és aztán az ablakot behajtom, nem csukom be.
    Még lerészegedésem előtt néztem ki háziasszonyomhoz, fölkeltésem tárgyában. Amikor visszatérek szobámba, megüt, megszédít, hogy a szőnyegen az ablak alatt levél hever. Ugyanott, ahová Vicuka levelei hullottak a tavaly. Ugyanolyan színű és alakú levél. Amikor felkapom, ugyanazt az illatot érzem rajta.
    Mi ez? Elszórtam valamelyiket? Ma még nem nyitottam ki a ládámat! Tegnap? És a háziasszonyom tapintatból otthagyta a levelet takarítás után, és most sem említette?
    Cikázik mindez agyamon át, amint bontom a levelet. „Nagyon kérem, sétáljon holnap öt és félhat között a Lependék-erdő túlsó szélén. Beszélnem kell okvetlen magával. Ugye megteszi?”
    Ez a levél tartalma. Ugyanaz a rondírás. Ugyanazon illat, ugyanaz a borítékforma!
    Rossz tréfa ez… Túlvilági kísértet játéka?… Kelepce?… A levél, Vicuka hangja, modora, valóban kísértetiesen.
    Ha másé? Akkor ez a valaki titkomnak, titkunknak minden rezdületét ismerheti… Kicsoda fejti meg nekem ezt a rejtélyt?
    Megint csak Csicsa nénire gondoltam legelőször.
    Viszem hozzá holnap ezt a levelet. Ő a túlvilági erők, hatalmak, hazajáró és földön élő lelkek rejtett útjainak ismerője.
    Miket és miket nem révüldözik össze az ember, ilyen köznapi valóság üteméből kilendült helyzetben?…
    Félig ébren, félig már alva, rémtörténet tevődött össze képzeletemben…
    A polgármesterék, Csicsa nénivel karöltve, valahogy viaszbabát is eltemethettek lányuk helyett, és a főjegyzőnek útjukból való eltávolítására, miután végrendeletét megírta.
    Vicuka él. Még az is lehet, a gyerek is, a gyerekünk is… Most tartja időszerűnek a jelentkezést…
    Másnap próba előtt rohantam a szőlőskerthez. A vincellér tudatott, hogy Csicsa néni a szomszéd faluban jár az őszi vásáron és búcsún.
    Késő délutánig kellett tépelődnöm, vadulnom, emésztődnöm a levélen.