Kellőleg így sem tudnám szavakkal visszaadni boldogságunk sok részletét. Inkább csak a fő mozzanatokból néhányat.
    Amikor Vicuka feljött a szőlőbe, a szobalány előtt állandó ürügye volt arra nézve, hogy a villába visszavonulhasson: gyakorolni akar zavartalan a zongorán.
    Az otthoninál tényleg ez az öreg hangszer volt a jobb.
    A játék nem hallatszott át a vincellér lakba becsukott ablakon át. Hallgatózás, leskelődés vagy zavarás elől Vicuka engem gyorsan átkergethetett a szomszéd szobába, és ott magamra fordíthattam a kulcsot belülről. Legrosszabb esetben pedig az ablakon át menekülhettem. Onnan a sövény átjáró rését három ugrással elérhettem.
    De hát soha, semmiféle veszedelem nem környékezte légyottunkat. Viszont az sűrűn előfordult, hogy Vicuka tényleg zongorázott nekem, és énekelt is. Primadonnánk megirigyelhette nagyterjedelmű és csicsergésszerű hangját.
    Első alkalommal, amikor ezt hallottam, ellenállhatatlan vágy fogott el, hogy ezt az édes teremtést örökre magamhoz láncoljam. Drámai modorban eléje térdeltem, és kéztördelve kértem: Szökjék meg velem, és boldogságával törődjék, ne szüleivel, hiszen kár ezt a hangot titokban tartani, ez már maga eltartja őt, és az én gondoskodásom, akármilyen szerény is, szilárdabb és édesebb helyzet, mint az, hogy tisztára rabnői tisztet vállal egy undok alak oldalán.
    Minden könyörgésemet elhárította. Csakis azzal biztatott, hogy majd mint asszony sem hozzám lesz hűtlen, hanem a férjéhez. Tréfával ütötte el a keserű kérdést.
    Ez a jelenet, sok-sok más változatban többször is megismétlődött közöttünk, de ugyanazon eredménytelenséggel. Embertelenül gyűlöltem a polgármesternét szívbajával és a polgármestert piszkos adósságaival meg Gáoghot, ezt a     hústoronyt. Valósággal borzadva gondoltam arra a napra, amikor a társulattal el kell pályáznom Vicuka közeléből.
    Ez december elején vált esedékessé. Különös szerencsémre azonban társulatunk szálláscsinálói valami zűrzavarba keveredtek. Míg Sárhalmon remekül, táblás előadásokkal futottunk.
    Igazgatónk erre megváltoztatta eredeti játéktervezetét. Január 1-ig húztuk ki az évadot Sárhalmon.
    Annál gyászosabban ütött szíven az, amikor Vicuka közölte velem, hogy szülei és Gáogh ragaszkodnak ahhoz, hogy egybekelésük a farsang első hetében, Vízkereszt után nyélbeütődjék.
    A szabályos hirdetményt már láttam a városház hirdető tábláján kifüggesztve. Sírtam olvasása közben. És őrültségekre gondoltam. Merényletre gondoltam a főjegyző ellen. Zsiványos, aljas, orgyilkossági terveket koholtam, amik révén eltenném láb alól, a boldogságom útjából ezt a dagadt varangyot.
    A szenvedély, az őrjöngés már nem csillapult utolsó találkáim időközeiben sem nappal, sem éjjel bennem. Lefogytam, ideglázat kaptam. Állandó bajom  volt a színháznál, ügyelővel, igazgatóval, kartársaimmal. Meghülyültem, gatyáztam minden szerepben, késtem folyton, ingerültségem túlhaladta egy vad csimpánzét.