Maga, Sándor, el sem képzelheti, milyen nagy emberismerettel és lélekismerettel bírnak ilyen egyszerű emberek.
    Azt tanultuk a retorikában, hogy a legnehezebb a bonyolult jelenségeket az együgyűeknek is érthető szöveggel megmagyarázni.
    Csicsa néni így beszélt hozzá:
    – Látja, édes aranyvirágom, az emberek, akár a tulajdon édes vérei is, szívesen csinálnak valakiből vértanút, ha engedi. Az édesapja magát, az utolsó drága kincsét is eljátssza a kártyán. És az édesanyja ezt a kényelméért meg a hiúságáért eltűri. Maga azt mondja, hogy meghalna az édesanyja, szívbajával, ha nem menne a főjegyzőhöz maga? De hogy maga el
sorvad mellette, mert nem szereti? Az neki semmi! Azt elvárja magától!
    Borzasztó, mennyire világossá tette előttem a helyzetemet. Aztán megvárta, míg kizokogom magamat, és meghallgatott figyelmesen, amikor megmagyaráztam neki, hogy az a botrány, ami szüleimet fenyegeti vonakodásom által, engem is éppúgy lehetetlenné tesz… Akkor Csicsa néni ezt mondotta:
    – Én ezt mind nagyon látom, édes lelkem, kis szívem. Most már csak az a kérdés marad hátra, akar-e segíteni magán vagy sem? Megfogadja-e Csicsa néni tanácsát, aki magát az édesanyjánál is jobban szereti vagy sem.
    – Mit tud maga nekem tanácsolni? – kérdezte.
    – Idehallgasson, kis, gyámoltalan madárkám. Mondjam ki őszintén? Tudja, mikor nem fog fájni magának, ha a főjegyzőé lesz? Akkor, ha előbb azé lett, aki magának is tetszik! Maga még ezt nem érti. Ha előbb a másé, azé, aki mellett úgy érzi, hogy gyöngül és reszket, és nem tudna vele ellenkezni, ha meg akarná ölelni, és meg is teszi, hogy az övé lesz, akkor többet nem szenved így. Arra gondol, akit szeretett, amikor az ér magához, akit utál. Azt mondom, még az urát is megszeretheti, ha úgy tesz, ahogy tanácsolom. Ha rossz lesz magához? Ó, be boldog elégtétele lesz az, hogy maga az elégtételt már előre megszerezte magának! Még a verés sem fáj úgy akkor… Nagyon hálás lesz még maga Csicsa néninek,  ha megfogadja a tanácsát…
    Még sokkalta többet, többet, többet beszélt nekem Csicsa néni. El sem tudja képzelni, milyen ellenállhatatlanul meggyőzőek voltak egyszerű mondatai.
    Végül is rávett: vegyük számba, kihez húzna úgy a szívem a városban, akit szerelmesemmé  fogadnék?
    Sorba vettük ketten a férfiakat. Annak ellenére, hogy Csicsa néni alig mozdult el a hegyről, mindenkit ismert a városban. Mindenkiről kialakult a helyes véleménye.
    Kegyess Gábor is szóba került. De őt, még ha jobban is tetszett volna nekem, nem megbízható és túl szilaj jelleműnek találtuk. Így sorban minden ismerős és ismeretlen férfi ellen akadt kifogásolni, kivetni való.
    Utoljára Csicsa néni azt is kiszedte belőlem, hogy volna egy férfi ismerősöm, aki iránt nagyon is erős vonzalmat érzek. És ez az intézeti zongoratanárom. Egyszer véletlen magunkra hagyva, csókolóztunk is, már közvetlen hazajövetelem előtt.
     De hát az illető fölszentelt pap. És Nádasdon lakik.
    Jégre tettük egyelőre az egész dolgot. Nem kacagni való? Házasságra sok, de szerelemre nincs alkalmas férfi!
    Azután az operettelőadáson láttam magát játszani, és hallottam énekelni… Úgy éreztem magam, ahogy Csicsa néni leírta nekem azt az állapotot, hogy gyönge volnék magával szemben…
    Csicsa néni remeknek, a legjobbnak találta, a rendesnek, a szokásosnak találta, hogy művész legyen, akinek szerelmemet áldozom…
    És lássa, nem csalódtam.