Egy igazán nagy CME igen nagy kárt tudna okozni, és sok tudós ért egyet abban, hogy a közeljövőben egy maximális kockázatú időszak kezdődik. Ennek oka a napciklusban, azaz a Nap teljesítményének ingadozásában keresendő, amelyet a napfoltok helye és száma is jelez.

A Nap viselkedésének két főciklusa van: egy lassú, amelynek mélypontja az 1600-as évek közepén volt, és 1985-ben tetőzött; és egy jóval gyorsabb 11 éves periódusú ciklus. – Épp most vagyunk túl az elmúlt 100 év leghosszabb ideig tartó és legmélyebb naptevékenység-minimumán, amely alatt több kulcsfontosságú technológiát vezettünk be széles körben, például a GPS-t – fejtegeti Hapgood. – Most azonban fokozódni kezdett a naptevékenység. Egyre növekszik a napfoltok száma, és a kegyelmi időszaknak lassan vége lesz. Azt egyelőre csak találgatni tudjuk, hogy mi történik majd a 11 éves ciklus tetőzésekor, jövőre és 2013-ban.

A  szoláris szupervihar 1859-es érkezésekor a két napciklus fázisai nagyjából hasonlóak voltak a következő néhány évben várhatókhoz. – Minél jobban megismerem ezt a kutatási területet, annál inkább megrémülök – állítja Hapgood.

Ugyanakkor a NASA 2008-as jelentése arra figyelmeztetett, hogy egy heves CME súlyos károkat okozhatna, amelynek a helyreállítása éveket venne igénybe.

Egy elektromos hálózatokkal foglalkozó amerikai cég jelentése szerint az 1859-es vihar megismétlődése 380 nagy transzformátort tenne működésképtelenné az Egyesült Államokban, és hónapokra sötétségben borítaná Észak-Amerika egyharmadát.

Az a kellemetlen igazság, hogy egyelőre nem ismertek egy nagy napvihar Európára gyakorolt speciális hatásai – különös tekintettel a 305 ezer kilométernyi nagyfeszültségű táv-vezetékhálózatra, amely 34 ország 525 millió lakóját látja el árammal. Ez a vezetékrendszer Lengyelországtól Portugáliáig és Dániától Görögországig terjed, és egymáshoz kapcsolt alrendszerei révén lényegében egységes egészként működik. A brit és a skandináv hálózatok is összeköttetésben állnak vele, de alapvetően függetlenek, míg a kis balti államok hálózatai a skandináv és az orosz elektromos rendszerhez kapcsolódnak.

A fő veszélyt az jelenti, hogy a rendszer valamely pontján bekövetkező kimaradás a dominóelv szerint terjedve jóval nagyobb területeken is kimaradásokat okozhat. Ez történt például 2006-ban, amikor lekapcsolták az áramot a németországi Ems folyó felett futó vezetékről, hogy biztonságosan áthaladhasson alattuk egy nagy hajó. Az innen tovaterjedő áramkimaradások egészen Portugáliáig jutottak, s öt ország 15 millió háztartásában okoztak áramszüneteket.

Egy heves űrvihar hatása ennél sokkal rosszabb lehetne. – Az egész európai elektromos hálózat alapos tanulmányozást igényel, mivel valójában nem is tudjuk, mi folyik benne – mondja dr. Henrik Lundstedt, a Svéd Űrfizikai Intézet időjárás-kutatásért felelős vezetője. – Mindeddig szerencsénk volt, hogy egyetlen komolyabb esemény sem tette próbára a rendszert.