A főjegyző éppen tíz évvel volt fiatalabb a polgármesternél.
    A polgármestert nagyon fiatalon, harmincadik éve körül ültették be hivatalába. A főjegyző a rendes szamárlétrán mászott föl állásáig, csak különös szerencsével. Egyik elődjét guta ütötte.
     A másik félrevitte az éneket. Ez a szép kifejezés sárhalmi tájszólással a sikkasztást jelenti. A harmadik főjegyző maga köszönt le, mert örökölt, és unta az íróasztalt. A polgármesteréknek és a főjegyzőnek bensőségesebb és egyre szorosabbá szövődő barátsága körülbelül akkor teljesedett ki végre, amikor Vicuka már serdülő lány lett.
    A polgármesterné, a született Szeckingen bárónő, ha lehetséges ez, még szebb volt a lányánál is. Valami valószerűtlen bűbáj áradt ki lényéből. Mint ahogy a nap teljes fényének ragyogása színtelenebb az alkony sokszínű lángolásához mérten.
    A polgármesterné karcsú, sötét hajú, de nagy, világító kék szemű, úgynevezett szevillai szépség volt. Arcán, festék nélkül állandó pír égett. Vérpiros, sötétpiros volt az ajka is. Rebesgették általában, hogy ez gyógyíthatatlan szívbajával van összefüggésben. Sokat járt fürdőkre. Eleinte, míg a polgármester saját vagyonából tartott, külföldi világfürdőkre. A     polgármester javarészt külföldi játékkaszinókban úsztatta el vagyonukat.
    A polgármesterék csúszása már javában tartott, amikor Gáogh lett a polgármester elválaszthatatlan cimborája, majd gazdasági támasza, majd mindennapos a polgármester házában is.
    Suttogtak arról is, hogy a legény főjegyző a polgármester kisegítője gyönyörű nejénél is. De hát erre a számtan cáfolt rá egyszerűen. Ki lehetett számítani, a polgármester és a főjegyző hol és mikor hány órát töltött együtt. És nem maradt semmi     idő a napokból arra, hogy a főjegyző valahol a polgármesternével külön is találkozhassék.
    A főjegyző kedvenc szavajárása volt, amikor zaklatták: miért nem nősül meg végre?
    – Majd megteszem. De én nevelek magamnak hitestársat.
    A polgármesterék Vicukájára majdnem ráillett, hogy nem a szülei, hanem a Gáogh neveltje. Abban a kisze-kusza anyagi és erkölcsi helyzetben, ahová a polgármesterék süllyedtek, valóban a főjegyző képviselte egyedül a családfői ésszerűséget, a mentséget és gyámolt.