" És rendbe szedtem magam, hogy a rendetlenségemhez hozzárendeződjem." / Lope de Vega/

Mintha megakadt volna a Sorskerék, vagy a Sors aranynyilú istene elmélázott volna és a nyila esetleg fent akadt valami almafán: az elintézendő feladatok, kapcsolatok, mintha mindama dolgok lázadtak volna fel, amibe nincs beleszólásom, nyughatatlanul, félve nézek körbe, szíven szúrón jelez, a kiutat, a megoldást keresem, a város pedig gúnyosan röhögve szíjat fűz körém: -nem eresztelek...- és fuldoklom, járok körbe, és körbe, nem találom a kiutat... Le akartam zárni. Le akartam zárni, esküszöm megpróbáltam, pontot tenni, képtelen voltam rá- józan eszem gúnyosan röhögi ténykedésem- vakon vágyódó buta szívem mögé-mögéd lát, szívem hisz neked-józanabbik felem teljesen mást tanácsol...forgok magam körül körbe, a telefont fogdosom, tárcsázni mégsem merek, aztán megpróbáltam, de minek, felvenni úgysem veszed... Elmondtam mindent, hetek felgyűlt bánatát, szívem minden fájdalmát, kinyíltam, mint egér megrágta liszteszsák, sírtam, pedig nem akartam, átöleltelek, az érzés, hogy nem látlak többet belém költözött, napokig fájt még a szívem, pedig mindent kiadtam magamból, amit csak ki akartam, a szívfájdalom mégis lassan csillapult... és el sem múlt egészen. Bevallom magamnak is, hogy a felszínen már megkopott, sőt időnként el is tűnik a varázs, mégis mélyen legbelül izzik, olthatatlanul, látlak, érezlek, gondolatban féltve ölellek, hogy aztán legszívesebben üvöltve rohannék körbe-körbe, mert megint egy olyan forgó gyűrűbe kerültem, ahonnan kitörni nem és nem tudok, idegen vagyok, nem találom a helyem... nem szeretem, ha kicsúsznak kezemből a dolgok és csak tehetetlenül csapódom ide és oda, mert akaratgyengének és tehetetlennek érzem magam, démonjaim őrizetlenül kerülgetnek, a város szinte maga alá temetett... Napközben még könnyebb---tenni, amit eddig is nagyjából, szeretettel, rutinnal, mosolyogni őszintén, hallgatni a kedves szavakra  a kedves visszajelzéseket, szívem átmelegszik: - megjött az angyalka-köszöntenek, s érzem szívből mondják, és én elhiszem.... aztán könyvek, filmek, zenék alá temetkezem, mint eddig is, de most nem segít, nem megy... kerestem Szent Ritát, a Lehetetlenségek szentjét- elvitték a templomból, mert festenek, bízva remélem nem házi használatra, csak restaurálásra ment, mert hiányzik, gyertyalángot kémlelek, tarot kártyát kérdezek, meghökkenek válaszán: nyugodjak meg, minden rendben, és rendben is lesz...Aztán jön a csillagpettyes éjszaka, szívembe küldi a csillagpettyek üzenetét, indulnék, hív, magához ölel a végtelen, üzen a sivatag, hív a tenger, mennék, mennék, mennék, szívem majd kiszakad, a holdat kérdezem, bagolykát a tetőszélen, a tücsköket, én-magam, hogy mit tegyek, a szívem szünetjeleket válaszol, nem felel, várjak még-intenek az égig érő fák, a Sárhegy, a tündék, álommanók, Holdleány énem felizzik, mint a holdkő medál is a nyakamban, telihold lesz nemsokára, csillaghullós nyári éj, szívem a kéréseket, vágyakat és érzéseket készíti...