A valaha mért leghevesebb űrvihar 1859-ben érte el a Földet. Az élet sehol sem állt meg, csak vezetékek olvadtak meg, és kigyulladt pár távíró állomás. De ekkor még nem függtünk ennyire az elektromosságtól.

Néhány kisebb CME 1921-ben, 1989-ben és 2003-ban már jóval nagyobb károkat okozott: egész régiók maradtak áram nélkül, s telefonhálózatok, vasutak, repülőgépek és műholdak váltak használhatatlanná. – Ha ma megismétlődne az 1958-as CME, az igen széles körben okozna áramkimaradásokat, különösen a közepes szélességi körökön fekvő országokban, például, Lengyelországban, Franciaországban és Németországban – mondja Hapgood. – És vajon pontosan tisztában vagyunk azzal, milyen veszélyeket rejt Európa elektromos hálózatának teljes összekapcsoltsága?

Az űridőjárásra ritkán figyelünk fel, hiszen csak néha sikerül áttörnie a Földet körülvevő védőpajzson, a magnetoszférán. Hatásainak egyike a sarkvidékek égboltját díszítő, színpompás sarki fény. Más hatások azonban sokkal veszedelmesebbek.

A napszél komoly veszélyt jelent a GPS-rendszerekre, amelyektől egyre nagyobb mértékben függünk. Egy tenger alatti kút fúrásakor például a GPS-rendszer kiesése miatt a berendezés elveszthetné kapcsolatát a fúrólyukkal, és kitörést idézhetne elő. Még ennél is súlyosabban érinthetné a dolog a mobiltelefon-hálózatokat és a globális pénzügyi piacokat, amelyek egyaránt a GPS-rendszertől kapott nagy pontosságú időjelzéseket használják, s a rendszer leállása miatt összeomolhatnának.

Ráadásul a kozmikus sugárzás hirtelen megugrásai nagyjából 50 mellkasröntgennek megfelelő energiával áraszthatnák el a repülőgépeket és azok utasait. Szakértők szerint ilyen sugárnyalábok miatt került kétszer egymás után is hirtelen zuhanó repülésbe a Qantas légitársaság Szingapúrból Perthbe tartó Airbus repülőgépe 2008 októberében. A kabinban ide-oda dobálódó utasok közül 39-en sérültek meg, 12-en súlyosan.