38.

     "Szia, Tibi! Te és a többiek hol vannak? Én Szapári úti iskolában vagyok. 3 órás sokáig vártam kint, mert zárva van és senki nem jött. Most már haza mentem és otthon vagyok. Miért nem szóltál Sms-t? Én honnan tudja, mert senki nem szóltak nekem Sms-t. Én kerestem hallásszövetségben és nincsennek senki. Mert én szombaton nem voltam.

Most kicsit ideges vagyok. Szia, üdv. Leon. Kérem írj Sms-t."

   Leon a számítógép-kezelő tanfolyam egyik legfiatalabbja.

   Ha nem volt kedvem legépelni egy hosszabb szöveget, egyszerűen floppyra másoltam Leon lassan lepötyögtetett írását és beillesztettem saját gépembe. Leon csak ámult...

   De most megbüntettem.

   Hallgatólagos egyezség volt köztünk: minden fontosabb dologról értesítjük egymást. Ám Leon, azzal, hogy szombati napon nem ment el a foglalkozásra, és nem értesített, "vétséget" követett el. A tanár szombaton jelentette be a következő tanóra elmaradását, amelyre Leon -mit se sejtve -, elment. És nem talált senkit...

   Azzal védekeztem, hogy Leonnak - lévén helyi lakos -, csupán egy kellemes, ebéd utáni sétát jelent ez a kis affér, de mi van, ha ő nem értesít engem, mint már megtette. Három plusz három órás hiábavaló utazás, várakozás...

   Leon két szakmával rendelkezik, de munkahelyet csak akkor és annyi időre lát, míg munkásfelvételről érdeklődik.

   Erről talán később.

39.

Két napig tartották kórházban Márta mamát.

  - Csak megfigyelésre, mondta a doktor. Fájt, nagyon fájt az orrom, de én ravaszkodtam magammal: nem a saját kibírhatatlan fájdalmaimra, a karomból kiálló infúziós csövekre, hanem a körülöttem agonizálókra figyeltem. A szomszéd ágyon vesével műtöttek egy asszonyt, negyven volt, de öregebbnek nézett ki, mint jómagam a hatvankettő évemmel. A másik ágyon huszonéves nő feküdt, arca, mindene összetörve, csupa kék-zöld folt. Nem tudta, mi történt vele, a konyhában összeesett és a kórházban tért magához. Őmellette, közvetlenül az ablaknál...

  - De veled mi történt, azt meséld - terelné másfelé a beszédet Jenke.

  Beteglátogatáson tartózkodik a barátnőjénél. Gyenge csirkelevessel, finom meggyes pitével kedveskedett.

  - Hát az úgy volt, hogy elestem itt a küszöbnél, jaj, jaj, de fáj, biztos a szőnyegbe akadt a lábam, nem tudom. Hirtelen elvágódtam, orral estem a küszöb élébe. Elájultam vagy mi, nem emlékszem semmire. Mikor magamhoz tértem rettenetesen fájt az orrom, ömlött a sebből a vér, annyi erőm se volt, hogy felüljek. Bizony, ha nem jössz, aranyoskám, ott halok meg a küszöbön! Rá se néz senki az ilyen öregasszonyra. De jobb lesz nekem már ott kint, az uracskám mellett. Éreztem, meghalok.

  - Egyszer mindenki meghal.

  Jenke bölcsen vigasztalja még, de a betört ablaküveget - gyanúját -, nem meri említeni, nem akarja felizgatni lábadozó barátnőjét. Majd, ha lekerül orráról a gézköteg!

40.

Az imént érkeztem haza Szalkról, ahol "Együtt kerek a világ" - jelmondattal rendeztek találkozót a könyvtárak az esélyteremtésért. Siketek, Nagyothallók, Mozgás- és a Látássérültek képviselték Szövetségeiket.

  Hasznos ismeretekkel, törekvés-irányzat mibenlétével gazdagodtam, ugyanakkor hiányolom, hogy - mivel csupán vendégként, s új könyvem árusítására voltam hivatalos -, nem szólhattam hozzá egyetlen, siket közösséget érintő kérdéshez sem.

  Pedig szívesen reflektáltam volna, érzelmi tényezőkkel szolgálok például a mozikban, könyvtárakban indukciós tekercseket felszerelő technikusnak, aki értetlenségének adott hangot, miszerint a nagyothallók egyáltalán nem veszik igénybe ezt a fajta, nekik szánt szolgáltatást, holott csak szólni kellene a kezelő személyzetnek...

  Leegyszerűsített így, kívülről nézve a dolog.

  Szívfacsaró, hallássérültek előtt ott állnak a könyvek ezrei...

  Erről több cikkben, riportban nyilatkoztam. Leszögeztem: az intézményes oktatás több mint száz éves gyakorlata benyújtotta csődszámláját: sorstársaim szókincse korántsem tökéletes. Felnőtten már hiába a jelbeszéd, a könyvek, írni jórészük nem tud úgy, ahogyan kellene, és az eléjük rakott szövegből egy csomó szót nem értenek.

  A jelnyelv eltér a beszélt nyelvtől. A szógazdag - és olykor szószátyár - irodalmi alkotásokat nem értik, unják. Ebben a felgyorsult időben mások, hallók sem igazán ácsingóznak Gutenberg galaxisára. Olvasok újságokat, így tudom, az utóbbi években növekszik a funkcionális és a valódi analfabéták száma. Jellemző, hogy sokan az elolvasott szöveg felét nem értik, azaz a szavakat még kibetűzik, ám képtelenek kiemelni a történet lényegét, megérteni a fogalmakat.

   Az pedig az információs társadalom jellemzője, hogy csak a képi világ dominál. Az információk 75 százaléka amúgy is vizuális úton érkezik az emberhez. Ha lát, nem csak néz.

   Azért iparkodhatnánk...

   Most kaptam SMS-t Leontól. Értem és tudom a hibás írásait, de mégsem állom meg mosoly nélkül. Történt: megfáztunk Szentandrássynál, az éjszakába nyúló kerti-partin.

  "Szia! Már kezd jobban lenni. Még fújni kell orr, mert sok váladék tisztítja, már sebes lesz orr, mert sokat fújtam. Már lement a láz, de most hőemelkedés van. Kik sokan megfáztak? Volt láz mindenkit vagy sem? Te volt láz is? Jobbulást kívánok. Tegnap előtt és tegnap sokat

aludtam. Most elfogyott a kártyám pénz és nem tudom visszaírni Sms-t.

Szia. Üdv. Leon"

41.

Mindentudót telefoncsörgés hívja fel önmaga fontosságára.

  - Jó napot kívánok! Itt Ruganyosné Márta mama. Fontos beszédem van magával!

  Mindentudót eddig magas polcon tudott emberek keresték, tanácselnöktől, polgármestertől felfelé, most meglepődve hallja Márta mama hangját.

  - Állok rendelkezésére.

  - Teljes őszinteségre van szükségem, aranyoskám. Cserébe teljes diszkréciót ígérek.

  - Csakis.

  - Akkor mondja: mi a helyzet kedves szomszédommal, Csordás Tiborral?

  - Hol is lakik maga, asszonyom?

  - Hát a Vértelen utca 4. alatt. Az úttól kissé beljebb álló, sátortetős épület.

  - Ja, tudom. És melyik szomszédjáról van szó?

  - A ház mögöttiről. 6-os szám.

  - Csordás Tibor siket költő?

  - Miért így? Költő és kész!

  - Így olvastam néhány helyen. A példa...

  - Jegyezze meg fiam, nem jó példa!

  - De ragadós! Kérdése?

  - Hogy van most? Mi történt vele pontosan?

  - Tudja azt maga, ott lakik mellette, látta: mentő vitte el.

  - Nem láttam, mert előbb engem vitt! Úgy, hogy csak hallomásból...

  - Szívgörccsel vitték be. Állapota stabil.

  - Akkor felépül! Meddig tartják bent?

  - Azt az orvosoktól kell kérdeznie.

  - De maga jobban tudja!

  - Honnan veszi ezt az ökörséget?

  - Ezért mindentudó, nem!?

  - Nem ezért. Még az átkosban a fejesek hírszállítója voltam, akkor ragadt rám... Így vagyunk ezzel, ki virágokkal, ki állatokkal foglalkozik.

  Márta mama arca fehérebb az orrát fedő gézkötésnél.

  - Értem. Tehát nem olyan értelemben...

  - Cipők változnak, nem a kaptafák.

  - Uram, atyám. És a szép szőke nővel mi lett?

  - Szőke nő? Gyalog volt? Kocsival? Mondjon el róla mindent, amit tud!

  - Jaj, jaj, hogy nem gyanakodtam! Elnézést!

  - El van. Hívjon máskor is! Teljes bizalommal! Halló! Halló! Nem letette...