A Nappal foglalkozó szakértők egy „kozmikus hurrikán” lehetőségére hívják fel a figyelmet, amely a Föld mágneses pajzsán áttörve egész Európát sötétbe boríthatja.

Egy napkitörés 2010. szeptember 8-án óriási koronakidobódást (CME) produkált. Ez a kitörés elkerülte a Földet.

Szuperforró plazmaív emelkedik ki a Nap felszínéből, majd hirtelen elpattan, és sok millió tonnányi gázt lövell a Naprendszerbe. A tudósok az űrben keringő műholdak különleges kameráin át látják a másodpercenként akár 2000 kilométeres sebességgel száguldó izzó plazmatömeget – amely egyenesen felénk tart.

Azt viszont, hogy mennyire veszélyes, csak akkor tudják megállapítani, amikor a felhő elhalad egy a Földtől másfélmillió kilométerre lévő műhold mellett. – Ettől a pillanattól körülbelül 40 percünk lesz a felkészülésre – mondja Mike Hapgood asztrofizikus.

A szoláris szupervihar – szaknyelven koronakidobódás (angolul Coronal Mass Ejection, CME) – a leghevesebb azon naptevékenységek közül, amelyeket összefoglaló néven „űridőjárásként” emlegetnek.

Az 59 éves Hapgood szerint, aki korábban az Európai Űrügynökség űridőjárási csoportjának elnöke is volt, egy CME nem tenne kárt a földi életben, az éghajlatot sem változtatná meg, sőt még a kalapot sem fújná le a fejünkről.

Mégis súlyosan veszélyeztetheti mindennapjainkat, mivel a CME által keltett mágneses erőterek óriási elektromos lökéseket gerjesztenek a távvezetékekben. Márpedig, ha ezektől kiégnek a transzformátorok, csak hónapok vagy akár csak évek alatt lehetne kicserélni őket.– Katasztrofális lenne az elektromos hálózat kiesése – állítja Hapgood.

Az efféle vélekedések korántsem tekinthetők közönséges riadalomkeltésnek. A NASA két SZTEREO műholdja 2006-os felbocsátása óta több mint 200 nagy CME-t figyelt már meg. A Föld ionoszféráját védelmező mágneses mezőt súroló kitörések egyike sem volt elég nagy ahhoz, hogy károkat okozzon, de Hapgood szerint ez csak idő kérdése. – Nem tudjuk, mikor, de egy CME előbb-utóbb telibe talál minket – figyelmeztet. – Jobb, ha felkészülünk rá.

Tavaly április 29-én már a Föld közelében haladt el egy nagy CME, majd augusztus 1-ején egy második is. A következő napokban négy kitörés talált el bennünket, s ennek következtében a szokásosnál sokkal délebbre, még Koppenhágában is láthatóvá vált a sarki fény – az égbolton megjelenő rózsaszín, zöld és bíbor fényjáték.