emlék-foszlányok...

Kislány magam szaladt át a vörös márványlapos Kúltúrház folyosóján-szívszorítón néztem körbe, a helyszín, a környezet mit sem változott. Ügyeim intézésére koncentráltam, közben bámultam a körerkélyt, a teremmagas tükröket körben, amelyekbe ugyanúgy nem mertem belenézni, mint kislányként sem... Nincs már mozi, színház, amelynek színpadán oly sokat álltam, százak előtt nem féltem verset mondani, színdarabokban játszani, Arany János Bajuszára még mindig emlékszem, a többi elfolyt az idő csillogó folyó-zuhatagában, az akkor oly divatos videó-diszkókra gondoltam, a körbeforgó színes fényekre, ahová barátnőimmel jártam, félve, szemlesütve, állandó önértékelési zavarban, kólát ittunk, soha alkohol még eszünkbe se jutott, elég volt a butuska kamasz álmok mákonya, az éledező szerelem varázsa, az első szerelem szívszorító tisztasága. Dire Straits, Pink Floyd cseng vissza lelkembe, a repülés mámora, amikor letettem földi lényem, lég-lénnyé lettem, minden érzékem, minden idegszálam a vitorlázó gépé lett, a szél zúgása, a fák integetése, a Mátra, a reptér kakukkfű illata, egyszerre borított el a könyvtár szívmelengető papír illatával, gyerekkorom lépett elő újólag zavaró-meghökkentőn, megálltam egy pillantatra, becsuktam szemem, átadtam magam a régnek, a voltnak, most nem húzott földig, megmosolyogtatott csupán, elmúlt barátságok, elfoszlott szerelmek álltak meg egy másodpercre, a tükörbe mégiscsak bátran belenéztem, kislány-kamasz magam intett vissza az akkor legdivatosabb ruhákban, hajam középszőke, szemem kék, arcom szabálytalan, bőröm bronzbarnára égett... Anyámra gondoltam, a napok óta tartó állandó fáradtságra, a stressz most jön ki rajtam, lélek-gyenge vagyok, szétszórt, sírós, szerelmes, mosolygós, és várlak, vágylak, és nagyon-nagyon kellene a visszaigazolás...