Gyula, Te gyönyörű, Te varázs-város! – I.

Harsogó hőség. Már kora reggel. A Nemzetközi Sajtótájékoztató szervezői a Műcsarnoknál hirdették meg a találkozót. A városligeti platánsor hűvöséből belerohantunk a tágasság izzó katlanába. Útitársaim angol, francia anyanyelvű, de Magyarországról is tudósító, valamint vajdasági és hazai újságírók. A kisebb ,,study tour” (tanulmányút) Gyula városát volt hivatva bemutatni. …

     Gyulával való kapcsolatom jó ideig igen gyér volt, meglehet,  a távolság és a nehezebb megközelíthetőség miatt. Először talán a Vasas Művészegyüttes vegyes karával voltam az Erkel Ferenc Művelődési Központban, egy kórustalálkozón, majd amikor a HUNGEST Travelnél dolgoztam egy évig, akkor ,,hivatalból” foglakozhattam vele, persze, csak a kies, fővárosi messzeségből, főként elhíresült gyógyfürdőjét keresték nagyon a kisnyugdíjasok és mozgásszervi betegek. Aztán egyszer a katolikus Pax Romana Fórum, majd egy ökomenikus konferencia is ott zajlott, és ekkor jártam és laktam a munkámból ,,virtuálisan” ismert Erkel Szállodában. Emlékszem, hogy ez utóbbi alkalmával mondtam Sára Sándornak, a Duna TV polihisztor-mesteri gondolkodójának, a híres operatőr-rendezőnek, hogy ,,Erdély hovatartozása, hiszem, valamikor csupán népszavazás kérdése lesz!". Mert Gyula arra is áldott példa, hogy sok-nemzetiségű város lévén, a nemzetiségek valóban békésen élnek együtt egymással, netán egymásért.

    Amikor aztán gyermekeim édesapjával megismerkedtem, aki ugyan akkor már az ,,osztrák végeken” lakott, megtudtam, hogy Gyulán született. Így, amikor sajnálatos halála után jogosult lettem egy ideig 90 %-os utazásra gyermekeim révén, főként fiam ragaszkodott ahhoz, hogy Gyulát – legalább a központi részt – alaposabban bejárjuk.

    Ekkor – kb. 3-4 évvel ezelőtt – ismertem meg Gyula ligetes szépségét, a ritkaságszámba menő, mert nem hatalmas terméskövekből, hanem téglából készült, igen sajátosan, többször is átépített Várat, a Várfürdő ősfás, a Kastély parkjából lett területét, benne az Erkel-fával, ahol imádott hazám Himnusza, és számtalan Erkel-zenemű született, a bókoló szomorú fűzfa-sorfallal ékes Élővíz-csatornát, a virágokkal dúsan teleültetett főutakat, kis utcákat stb. (!), melyek mai napig fölragyogtatják Gyula város arcát és arculatát!

     Hosszas kisbuszozás után a Gyulai Pálinkafőzdébe érkeztünk. Elsőként egy édes, rekedt hangú, hangosan nyávogó Misikébe (vörös-cirmos cicába) botlottunk. [Szétrágott farkincával feküdt a földön, majd erre-arra forogva kellette magát, talán ennivalót akart, de ha ismerek is vegetáriánus macskákat, szerintem az illatos gyulai cefrétől biztos megtartóztatnák magukat e cicusok is :-)!] … Utána láthattuk a pálinkafőző tartályokat stb., a tulajdonosNŐ elmagyarázta a pálinkafőzés ,,nagyüzemi” menetét. Minden berendezés teljesen újan ragyogott. … Aztán a kóstoltató éttermecskébe mehettünk, ahol a pálinkaivás ajánlott sorrendjével és a kitöltendő mennyiség arányaival stb. is megismerkedhettünk, és ennek tudatában kaptuk a kecses kis talpasokban a kóstolót. Az első birsalma pálinka volt, aztán szilva, de itt is kínáltatott ágyas és mézes pálinka is, melyet hírös gyulai kolbász- és sonkafajtákkal próbáltunk ,,megtámasztani” (hogy ne minket kelljen :-)!)!

     Helyi kísérőink ekkortól Gedeon József, a Gyulai Várszínház igazgatója, Komoróczky Alíz, a szállodatulajdonos és turisztikai vezető, valamint Sínai-Hajnal Edit az önkormányat részéről. És bár tolmács is volt velük, mind a hárman készséggel és szívesen mondtak el mindent, akár angolul, akár magyarul, mind a két, zsúfolt programú nap alatt.

(folyt. köv.!)