fotó: Sztojka Zsolt: Belső hang c. festménye

2.

Szalk főutcája.

   Sietős járókelők közt szlalomozok. Gépkocsik, buszok, nyüzsgés. Ismerős házak, kirakatok. Arcok, alakok. Ismeretlenek: ködalakok, élesben. Festői épületrész. Plakátok. Járdarepedésben fűcsomó erőlködik a puszta életéért. Vaskorlátról vadgalamb rebben. Gépkocsi lassít, mögötte meggypiros Suzuki közelít, úgyhogy nem lépek le... tekintetem ide-oda villan - szemem átvette a fül szerepét is. Muszáj, itt nincs semmi a homokfalvi, olykor unalmas nyugodtságból. Míg a látványból minden fontosat, az utcai zajokból semmit nem érzékelek. Ha megállok, talpamon át érzem a gyorsuló-elhaló dübörgést. Motorrepesztés mellkast rezget.

   Gondolatban kiadóval tárgyalok. Nyomdagépek ontják új művemet. Író-olvasótalálkozó. Mosolygok, mosolyognak rám. Hallani vélek elgondolt szavakat. Emelkedettség. Fény, szédület.

   Fejemben nincs némaság.

   Csodálatos az élet!

   Csupán, hogy élek.

  Mélyeket lélegzem. Nehéz napok mögöttem. Szívgörcs. Mentő, kórház, ápolás. És most gyógyszeres pihenésre rendelve. Nem volt súlyos ügy, igyekszem felejteni. Elővettem újabb verseim, szponzort, kiadót keresek. Gondolatelterelő. Nem könnyű manapság mecénást találni, kiadót se. Aki áldoz, kockáztat. Pláne az én témámmal! És mert minden a kommunikáción múlik, ez lévén a kapcsolatok, viszonyok alapja. Most is olvasom egyik hetilapunkban, hogy a munka még hagyján, de a legfárasztóbb a hétköznapokban az, hogy folyton reagálni kell: beszélni, mosolyogni, élénknek mutatkozni. A legnagyobb jótétemény, ha a nap végén egy kicsit magunkban lehetünk. Ugyanakkor kommunikálni muszáj, méghozzá jól. Egy-egy súlyosabb beszédhiba manapság esetleg behozhatatlan hátrányt jelent. Aki nem tudja "eladni magát", azt az értéke alatt tartják számon.

   Döbbenetes gondolat egy hallásában teljesen korlátozottnak!

3.

Márta mamából árad a szó:

   - Rossz lábammal átjöttem, mert el kell mondanom, hiába kereste a postás. Negyed órát, mit mondok, majdnem felet szobrozott ott a kapu előtt, és ha véletlenül ki nem megyek a kertbe, meg nem látom, még tán most is ott állna a derék kézbesítő. Fontos levél lehet. Talán magától a Minisztertől, nem gondolod? De azt mondd meg, Jenkém, hol van Tibi? Tegnap este láttam, kiöltözve, ad magára, ha megy valahova...

   - Ne aggódj, Márti! ha holnap...

   - Annyi rossz történik, annyi szerencsétlenség... Félek...

   - Semmit nem tudni előre.

   - Ugye. Még ma betelefonálok a rendőrünknek. Távoli rokonom...

   - Később, Mártikám, később!