Véletlen éppen ott álltam a főjegyző két hölgyének széke között. A főjegyző künn járt a
     mellékhelyiségben. Egyik mamuska így lökte meg a másikat:
    – Végy ki a tárcájából egy cigit. Ennek a szagát nem érezheti meg, mert sajátja.
    Kivettek a főjegyzőnek az asztalon hagyott ezüsttárcájából egy cigarettát, a cigarettapapírt
     lefejtették róla és eldobták, a dohányt pedig beáztatták egyik pálinkásüvegbe.
    Tudtam, mi célból. Ki akarták készíteni a főjegyzőt ezzel a nikotinmérgezett szesszel. De
     hát túl sok okom nekem sem akadt rá, hogy ezt a temérdek, kellemetlenkedő állatot mentsem.
     Hagytam a dolgokat mentükre.
   

    Kinn már sütött az ősz halvány verőfénye.
    A főjegyzőt a hölgyeknek tényleg sikerült odáig vinniök, hogy a nyelve hosszabb szavakból
     kihagyott már egy-egy szótagot. Csuklott. Mind sűrűbben tűnődött az asztal közepére szegezett
     szemmel.
    A szerepe azonban nem változott. Bele-belekotyogott a játékba. Már huszadikszor ismételte:
    – Unjátok meg már egymás kopasztását! Sipisták! Játsszunk egyebet. Gerő, ne tartsd már
     ezeket az emelt téteket. Végül a gatyád itt hagyod. Igyunk inkább. Kisangyalom, vigye ezt a
     kupicát a polgármester úrnak.
    Az asztalon eközben eddig nem látott pénzhalom gyűlt össze. A malmos megvadult. Ezreseket
     rántott ki tárcájából. Így kelt viadalra Kegyess-sel.
    Tudja, aki tudja, hogy a „csöndes”-ben nincs a nyerésnek rendszere. Egyetlen játékban
     nagyobb tétek fordulhatnak meg, mint amekkora összeget valaki óvatos játékkal egész este
     összeharácsolt.
    A malmos vakolni kezdett. Kegyess vakon állotta. A polgármestert nagyon helyén
     figyelmeztette a főjegyző, hogy álljon félre ebből a viadalból, miután ez anyagi erejét
     felülmúlja.
    A polgármester tényleg félredobta lapját.
   

    Már ott tartott a viadal, hogy a malmos és Kegyess megmutatták egymásnak két-két
     kártyájukat. A malmosé húsz volt színben, amivel már magával nyerni lehet. A Kegyess lapja két
     rongy nyolcas volt. Ez a semminél csak egy fokkal nagyobb. Kivéve, ha egy harmadik nyolcast
     kap. De ez nagyon ritka eset. Sokkal valószínűbb: két egyenlő színre harmadik egyező színt kap.
    Kegyess mégis állotta a malmos vad vakolását. Tényleg vakon, semmire. Vagyon garmadálódott
     már össze az asztalon.
    Mindenki elhűlt. Mindenki Kegyessért reszketett. Egész éjjeli nyeresége ott úszott már az
     asztal közepén. Hozzá zsebeit is kiürítette. Ha veszít? Akkor a nagy cehhelés is hozomra marad.
     Az ilyesmi mindig kínos, piszkos ügy.
    Bekövetkezett a nagy pillanat. Fölborítani a vakot. Azaz a nem látott kártyákat.
    A malmos diadalmasan vágott ki színben harmincat.
    Mire Kegyess, mint szokta, előbb elrikkantotta magát:
    – Hökk, a jézuscsizmája!
    Azzal ő is kicsapta nyugodtan lapjait.
   

    És íme, a két nyolcashoz harmadikat a vakból.
    Nyert!
    Irtó riadalom! A lelkesedés vad üvöltése férfiajkakról. A hölgyek örömsikongása.