Csak a tűz,

csak a levegő,

e rekkenő,

e lefojtott angyali hő,

csak a tűz,

csak a levegő,

a szén

és oxigén

öngyulladása,

csak a tűz,

csak a levegő,

a szabadság józan méheinek tánca:

e kései,

ez októberi

kirajzás a mellkasokból – –

Csak a tűz,

csak a levegő.

Csak az “életre-halálra”

fehér-izzású délutánja – –

Csak a parazsas paripa

csak tejlángú csillagok

csak karámtalan ménes

trappolnak ölelő testünkben.

És pirosló

nyelveivel

megszólal a tiszta beszédű fa.

Kígyóként kanyarodik

ez a sziszegő csóva,

vértanúk kihűlt nyomait

őrületével csókolja.

Láng-betűket ír a testre –

izzik az eleven csont-kemence.

És krizantémok nyílnak

és anyák menete.

És a gyászoló rózsaszálak

lépése fekete.

Ez már a tűz,

a révületi fény eljövetele.

Siratók, rajta, regöljetek,

regősök, rajta sírjatok,

jöttök, piros palástú fényben,

lázadók, bukott angyalok.

Pecsétes égi levél

titeket küld a földre,

házainkon ropog minden fedél,

gerendák és fundamentumok

sodródnak mindörökre.

A Balkántól a Balti tengerig

baljóslatú, sziszegő csóva –

vértanúk kihűlt tetemeit

őrületével csókolja.

Ez itt a tűz,

ez itt a levegő.

Ez itt: az “életre-halálra”

fehér-izzású délutánja.