fotó: Sztojka Zsolt: Belső hang c. festménye

"Mikor a sors valamilyen formában közvetlenül személyiségünkhöz fordul, mintegy néven szólít meg, a  szorongás és a félelem alján mindig sugárzik egyfajta vonzás, mert az ember nemcsak élni akar, mindenáron, nem, az ember teljesen meg akarja ismerni, és el akarja fogadni sorsát, mindenáron, még a veszély és pusztulás árán is."

                                                                                                    (Márai Sándor)

1.

A régi, amerikai film cím szerint: A postás mindig kétszer csenget.

Metropolisokban, nagyvárosokban - fut át rajtam képszerűen a gondolat. Felhőkarcolók, emeletes házak. Autók hosszú sora...

Idegen csengésű a mondat, valahol legbelül nem tudok rábólintani. Lehet, neveltetésem okán. Fecskefészeknyi faluban nőttem, ahol az utca elején egyet-kettőt dudál a holló szolgája. Elég az. A kutyák rásegítenek.

Homokfalva postása, körzetünké, mert amúgy három zöldegyenruhás teljesít a nagykiterjedésű községben, ez idő tájt szokott befordulni utcánk elején. Gondolom, elhagyta magabiztossága, mert a Vértelen utca hatodik portáján ajtó, kapu zárva. Amúgy tudja jól, ítéletnapig dudálhatna, hiszen akinek a különös riadót szánná, Csordás Tibor úr nem hall.

Ez - sajnos, nem sajnos -, én vagyok.

Elképzelem: fél lábon kitámaszkodik, nagy bőrtáskáját maga elé igazítja, s befőttes gumival átfogott levélköteget emel ki. Bizonytalan várakozását leplezve - volt, mikor véletlenül, mintegy ráérezve jelenlétére, pont akkor nyitottam ajtót, amikor a ház elé érkezett -, egyensapkája alól titkon fürkészve szortíroz, mintha fontos küldeményt keresne.

Szomszédom, Márta mama, észlelve a küldemények urát, úgy határoz, szétnéz a kertjében, de úgy, el ne árulja titkos reményét! Kertjéből beláthatja portám, háza az úttól jóval bentebb, nem úgy, mint utcánkban a többi, szabályszerűen felhúzott épület.

Erős kíváncsisága színészi képességének teljes csődjével szembesíti: köszön, s kérdi:

- Van-e levelem, aranyoskám?

- Falevél, mama, amennyit csak akar.

- No, hozom a seprűt!

A nagytáska mélyén landol a levélköteg.

- Tessék? - Márta mama visszafordul, arcán elsimult az előbbi, tettetett harag. - Tibor? A boltban. Vagy alszik. Lehet, haza se jött.

Postásunk karóráját nézi, biccent és a pedálba dőlve elhajt.