Dobozolás.

Óvatosan nyitod az ajtót, nehogy rád boruljon a sok doboz. Innen is, onnan is kikandikálnak a felhalmozott és feleslegesnek tűnő emlékek. Megállsz csípőre tett kézzel, és nem tudod, hol kezdjed a takarítást.
Szinte sajnálod, hogy soha nem fogadsz el segítséget, de hát mégsem engedhetsz be bárkit a belső szobádba!
Jobb, ha egyedül csinálod, úgyis csak kérdezgetnék tőled, -ez honnan van? -ezt kidobhatom?
Sorban szeretnél haladni, de ez elég nehéz vállalkozás, mert némelyik doboz nagyon nehéz, és súlyuk miatt csak tologatni tudod őket. Aztán a sok friss emléked is úgy gurul eléd mint a labda, nehezítve a haladást.
Emlékszel, egyszer elszakadt az emlékgyöngy, és majdnem kitörted a nyakad. Ez most nem fordulhat elő.
Képek, levelek kerülnek eléd. Ha elkezded mindet számba venni, talán nem is végzel ma, ezért inkább a csendzsák kereséséhez kezdesz.
Valahol itt kell lennie -gondolod, és egyre türelmetlenebb vagy, pedig lassú munkát terveztél, ami nem jellemző rád. Általában szeretsz gyorsan a végére járni a dolgoknak.
A sok szemét viszont meggátol a haladásban. Dobozolni kezdesz, -jó, vagy rossz szokásod-, de semmit nem szoktál kidobni. Néha még hasznodra is van ez, mert előfordul, hogy a hatóságok visszatérnek hozzád, valami neked nem annyira jelentős dolog miatt, ám kiderül, nekik fontos. Szeretsz meglepetést adni, így örömmel nyugtázod, ha megtalálsz egy-egy segítő levelet.
De most a csendzsák a fontos, ezért aztán felforgatsz mindent.
Magad is elcsodálkozol a sok kacaton, de mindegyikről tudod honnan, és mikor rabolt el csendedből.
Egyébként látványod illik a régi holmik közé, hiszen magad is elhasználódsz a gyűjtögetés közben, és most azon töprengsz, talán téged is bedobozolt már valaki? Talán páran ki is dobtak.
Nem szeretsz fényképeket adni pontosan emiatt, mert annyira nem érzed magad szemétnek, hogy egy kuka alján végezd.
Kezed jár, és mindjárt végzel, mert megkerült a keresett dolog.
Leporolod, és izgatottan nyitod ki a zsákot. Felsóhajtasz, mert mind egy szálig megvan.
Kinyitod, és érzed ahogy átjár az a csend, ami csak a tiéd. Már nem érdekelnek a dobozok, nem aggódsz a múlton. Csendben bezárod magadra az ajtót, és felnézel az égre.