- Az elítéltet vezessék el kérem!
És fakalapácsával hatalmasat durrantott talapzatára. Jusztícia egyik serpenyője, amely az előbb még odébb volt billenve, most megint egyenesbe került. Az elítélt nem tört össze, nem roppant meg, elkezdett ujjongani.
- Köszönöm bíró úr, mélyen tisztelt bíró úr köszönöm! Míg élek, hálás leszek önnek.
- Vezessék ki az elítéltet, a termet kiüríttetem!
És csapott még egy nagyot, hogy tekintélyének nyomatékot adjon. Hármat, négyet, meg csak úgy, magát szórakoztatóan puffantott kalapáccsal. Nagyon üres lett a terem, szinte kongott és az elítéltet még mindig nem vezették el, valamilyen csodás körülmények összedolgozása okán.
- Köszönöm bíró úr és nagyon hálás vagyok, hogy a terem kiürülése után is itt maradt, hogy leróhassam igaz tiszteletemet és megbecsülésemet.
- Ember, most szórakozik velem? Az előbb ítéltem halálra. Ha tőlem függött volna és van ennél súlyosabb büntetés, azt rovom ki.
- Ugyan bíró úr, könyörgöm lazítson! Tudja, fogadóirodát nyitottam és a halálos ítéletek nagyon ritka száma miatt - nem ropognak itt már a puskák, nem feszülnek kötelek, az elektromos áram sem serceg, ha kell, ha nem... na jó igen, injekciós tűk azok vannak -, mindenki, négy-ötszörös életfogytiglanra tippelt. Én voltam az egyedüli aki nem és hát, tetszik tudni, ilyen helyzetekben... - hú, de szorít ez a bilincs - kézi vezérlés van. Egészen pontosan, az embereim kézzel levezérelték az embereket - egy megfelelően előkészített, profi hírverés után - és vagyonokat tettek, mert vagyonokat akartak. Látja, most maga hozzásegített, hogy az ölembe pottyanjon egy - nem igazán tudom megbecsülni, mekkora – összeg. Ahhoz minimum egy zsebszámológépre lenne szükségem, de...
- Semmi de! Magát most szépen elviszik a siralomházba, lefolytatjuk a fellebbviteli tárgyalást, majd az ítélet helybenhagyása után, alaposan kivégzik.
- Mert, hogy felületes munkát is szoktak végezni?
- Én még ilyen halálraítélttel nem találkoztam, pedig sportból szeretek halálra ítélni. Maga örül?
- Hogyne örülnék, most mondom, hogy egy vagyont kerestem.
- Megsúgom, hogy legkésőbb egy hét múlva, minden fokon hatályba lép az ítélet és utána - tudja hogy van -, az előbb említettem. De az nem az én, hanem a maga gondja már. Jobb lenne arra készülődni.
- Ne kicsinyeskedjen, legyen olyan kedves bíró úr, kérem alázattal! Jaj, már látom, hogy emeli a kalapácsot, ne csapkodjon, kérem szépen és még ne is vezettessen el!
Itt akkora összegről van szó, hogy az egész bíróság épületét, bírókkal, ügyvédekkel együtt, százszor is megvásárolhatnám. Hát, amennyiben nem hajlandó - mondjuk, esetleg, talán icipicit - változtatni ezen a, némileg kellemetlenül kellemes ítéleten, van nekem családom is, de a hálám míg élek, kíséri, egy egész héten át.
Rosszul fogalmaztam alázattal, úgy behálózott ez a hirtelen jött szerencse, csak nézem a pulpitusát és azt a gyönyörű, piros talárt, vagy mit és azt mondom, éljenek a bírók!
Kérem, én szeretném magát megjutalmazni.
- Vezessék el az elítéltet!
- Ne kapkodja el bíró úr! Ez olyan hebrencs megoldás, nem is méltó, ilyan kaliberű kalapácsforgatóhoz, mint ön. Én elüldögélem azt a néhány napot, közben gondolkodjon el. Tisztelettel megkérem, most vezettessen el és ha elgondolkodott, valamilyen módon adja tudtomra. A nemleges választ is! Én mindig precíz ember voltam.
- Igen, maga nagyon precízen hajtotta végre agyafúrt, előre kitervelt, különösen kegyetlen tetteit. Vezessék el!
Hátra ment, kibújt piros nyakkendős hacukájából, megvakarta a fejét, tükör elé állt és nézegette magát.
- Végtére is, egészen bizarr helyzetbe kerültem, hogy ezt az embert halálra ítéltem, most egy vagon pénzhez segítettem hozzá. Nem látok különösebb halálfélelmet rajta.
Kinek segítek, ha magamnak sem? Én leszek a fellebbviteli bíróság elnöke, mindig az elnöke dönt, ez az egy biztos. Nálam jobban senki sem tudja, hány gonosztevő mászkál szabadon, csak, mert valamelyik kollégám, vagy annak kollégájának, - esetleg még sokkal magasabb pozícióban ülő sakkfigurának - a valakije. Miért pont ezzel ne lehetne kivételt tenni? Annyit püföltem már a kalapáccsal - gyakran inhüvelygyulladást kapok -, az életkorom is halad előre.
Vakarózott, erősen vakarózott! Fájdalmas, „zime-zum, zime-zum, rece-fice bum, bum, bum” dobogott a fejében. Lepakolta a cuccát, elindult, bezárta az ajtót maga után, letotyogott a lépcsőn, beült a kocsijába és indítani akart, de valami nem engedte. A kapuőr, még soha nem látta a bíró urat úgy rohanni, mint akkor.
Felfutott a lépcsőn, idegességében megevett két tábla csokoládét és odaszólt, túl a rács mögé.
- Át fogok menni, tartsák az ajtókat egyenként nyitva, nem szeretek várni!
Pöfögte az interfonba és indult. Megoldhatta volna egy telefon beszélgetéssel is, de veszélyes piskóta a telefon, hány ember tölti jogos büntetését miatta.
Odaért, ráripakodott az őrre.
- Nyolc percre tűnjön el!
Miután zárultak a csörrentyűk, leült a - koránt sem kényelmes - szieszta helyre, kedvenc elítéltje mellé és vállát átfogva, atyaian súgta a fülébe.
- Jóember, ne haragudjon, hogy halálra ítéltem!
- Bíró úr, boldoggá tett vele és az egész családot.
- Nézze, olyan kellemetlen dolog az a kivégzés, lelkiismereti vizsgálatot is készítettem. Van egy kérdésem, jól gondolja meg, mit válaszol! Az első fokú tárgyalásra jegyezte ki a fogadás tárgyát, vagy a megfellebbezhetetlen, végső ítéletre?
- Nagyon vigyáztam bíró úr, hogy csak az első fokú tárgyalásról legyen szó. Tudja, olyan sok minden történhet az első fokú tárgyalástól a... Na, hát sok minden!
- Meg tudnánk egyezni, mondjuk tizenegy évben? Nem kevés idő, de a bizonyítékok halmaza alatt, lejjebb, ha acéltömböket dobálok Jusztícia serpenyőjébe, vagy
augusztusban, nyíló hóvirággá változom, sem tudom srófolni.
- Tökéletes, tizenegy év az tökéletes! Ugye, bíró uram, gondolom, az magától értetődő, hogy szállodai körülmények között, kimenőkkel, de azért éjjelre bejárok. Ha úgy gondolják, esetleg nappalra sem járok be.
- Ezen még elbeszélgetünk, nem marad elégedetlen, barátot talált bennem, valahogyan a szívemre vettem a sorsát. Mennyi is az az annyi? Itt a számológép.
Az elítélt, beütött egy nagyon sok nullák követte számot, amit megszorzott, egy kevesebb nullák követte számmal és a számológép, itt örök nyugalomra tért.
- Egy ekkora összegről lenne szó!?
- Akkoráról?!
-Fele-felébe gondolta?
- Negyven, hatvan nekem!
- Hát, az tizennyolc év...
- Legyen fele-fele bíró úr, meg az előbb említett luxusnyaralói ellátás. Ugye megoldható?
- Tudja, ahol jóindulat van, ott minden megoldható, drága jó ember, ezt ne feledje el! A jóindulat dominál.
Kezet rázott, megkopogtatta a zárka ajtaját, kiment és rárivallt az őrre.
- Ez az ember, az én emberem, nem is a barátom, a testvérem! Eszerint viselkedjen vele a további intézkedésemig! Gombolja be a zubbonyát és rendesen álljon vigyázzba! Világos?
- Értettem bíró úr!
- Na azért!