-szeretők szédült dala hív --hogy szédelgő szeretők dalnokaként dudolni alélt éneket a mocorgó szerelmesekért rímre szánjak egy sóhajtást...

Úgy,

mint most iszom csókod: ne érezném még lüktető szerelmed,

ha nem részegítenél,óltva belém szerelmed mámorát,

melytől szédülten járok,mióta először láttalak,

ölelésed:horzsolja rajtam az izgalom remegését,

hogy élni kínáljak ezer kéjt virágzó  szerelemnek,

melyeket,mint édes  töviset aggattál rám,

hogy érezzem,

érzel te engem,

hogy halni vágyón hagynám,

élni óhajtásam szent imával bűnös kebledet,

szúrós szavak ágálnak lincs szájakból,

hogy álmodat álmom fertőzi,

de fájdalmát sajgó sebnek nem én,

nem te szúrod gyertyafényre,

-nem élne nélküled a drózsa,

s szelidűl, szemed előtt,

miközben én csókolom a hulló töviset,

lemond a fájdalom,

minthogy öröm se lenne

-simogatón emeli nyílásra virágzó testét egy árnyékot áhító fény,

melyet nyílni ítélt a hervadás öröme.

Ringón,

rángó lejtéssel perdítem illatos szírmok dalát

egy esti szerenád,átlátszó dallamán fésülködő holdtükörbe,

hogy lássad: a dal,

a fény,

az öröm csak tiéd lehet-

-itthon velem

hullott esőcsppek élesztik fáradt szerelmem,

majd a felhők értünk halnak mrg.