Indult, megpördült, megesett,
Immáron sokadszor elesett,
kapaszkodott hóba,
karcolásnyi próba.
Küllők forogtak kerekekkel,
valami jött és akkor veszett el.

Hátra arc!
Csendesen, mértéktartó hadak,
csoportjából, forgó sok ember,
-mégis csak –
biggyesztett mosolyú,
picikét hahotán nevető.
Küllőjét magáról reszelő,
kerekek forogtak felette,
kenyerét még csak alig-alig ette…
Fogta a levegőt ökölbe,
fel akart állni,
vagy ölbe beválni.

Vágta a fájás, békés volt estében,
jeges matracául, csontos
kemény télben.

Hátra arc még egyszer!
Ismét jót nevettek.

Cicababa szobrát, felhőbe vitellel,
- persze nagy sokára,
nem tartotta lába -,
visít fülkéjéből,
de eldőlt zsámolyán!
Ujjmutogatással szúrta szét esélyét,
szobor-modellségre,
cicababa nem lett a megértés képe!

Hátra arc!
A népek pörögtek,
ujjal mutogattak,
nagy szájjal röhögtek.
Vakító sötét csend,
küllőkbe fogódzva.
Orsós kerekekkel,
még egyszer estéből,
talpra állt a földről.
Ment szűk vaksötétben.

Állj ki vagy!
Hátra arc!
Csendes, fegyelmezett,
forgó csoportokra tekintett a gyerek.
Elesett.
Ismét reá a kerekek.
Feketében, foszlott,
csendes egű jégfény.

Pajtás, hazaviszlek,
belül emlékszem még,
ahogy ketten szálltunk,
tapostál a kéjre,
két kerekem van csak,
feküdj a nyeregre!

Havas, jeges förtelemmel,
tágított szélű szünetjel lett,
szélesen, jobbra balra,
előre megnyúlt nyereg.
Árral szembe, útközépen,
hazafuvarozta szépen,
bevitte az állomásra,
sorsára maradt sorsába,
fáj körökkel szeme előtt.
Talán hátra arc!

Ujjbeggyel mutogatnak,
ismét nevetnek láttodon.
Sürgő-forgó pár kerekén,
hátra arc!
Múlatták a hóba markolt fájást,
pajtás letettelek ez a végállomás.

Begurult helyére,
szépen, alázattal.
Végállomásából
starthely lett legott,
megérkezett akkor,
s a gyerek elaggott.

Betűzte magában,
fájón nem akarva,
járja, mert kipattant valahonnan egyszer,
nem szereti útját, de nem is ereszti el.
Megy alatta,
lepattogzott róla,
nem akarás árnya,
pedig nem ő járja.

Megy az út, viszi!
Hátra arc!
Hátra arc!
Érdekel is kicsi,
mit akarsz,
mit akarsz…
Vigyázz, hátra arc!
Hátra arc!
Indul az út!
Mocskos és rút
célba tart.

Már látod és látják, forgó tömeg,
- az árba forrott, nevető had sárja.
Visszanevetsz raja, kacsintásra várva.
Fentről, falakon túl és elől,
valahol ott van
kétkerekű mentőd.
Emlékének napja,
senki meg nem kapja!

Recepted letetted,
ott a fal hátra arc!
Hátra arc már nincs,
nem számít, a kincs.