- Ha szeretnéd még egyszer látni a mezőt, ami valaha itt állt, gyere velem, lépkedj serényen!

- Sosem szerettem a csendes caflatást.

- Emlékszel? Nézz előre, mit látsz?

- Semmit, vagy túl sok mindent.

- Csukd be a szemed és gondolj arra a napra, amikor... Most már látod?

- Ott a szélesen zöldellő mező kellős közepén, valami disznóól nyoma, vagy inkább arra emlékeztető hely volt, ahová a környékbeli fuvarosok zavartalanul hordták istállóik végtermékét.

- Irdatlan nagy volt a rét, emlékszel? Csukd be a szemed és nézz körül! Látod? Látod, hogy nem látod a végét!

- Minden csupa zöld, kit zavar az a kis büdi!

- Minket nem, az biztos! Jobb csaligyűjtőhelyet, mint az a - bizonyára nem törvényes lerakat -, keresve sem találtunk. Egy nagy befőttes üvegnyi tekergőt szedtünk össze és csitt-csatt már is a homokbánya csendesen bűzlő tavánál ritkítottunk.

- Előbb minden kristálytiszta volt. A víz is kék és átlátszó, csak horgászás közben csapta meg az orrunkat valami kénes, oda nem illő, mégis odaillott.

- Úsztunk és emlékszel, a sínek felé mutattál, ahol valami zöld, piros és narancs színkeverékű, habzó kellemetlenség ömlött a nagyon mély, jókora tóba.

Nyelte. A víz minősége nem sokat változott, csak büdi lett egy picit. Az oldalágon hemzsegtek az apró halak, úgy szedegettük ki őket, mint nokedlit a levesből. Mire befejeztük a halászatot, már habzott az egész hatalmas tó, majd teljesen megszilárdult.

- Kicsit elcsodálkoztunk és a friss, igen érdekes gőzű, természet közepén szippantottunk egyet a téglaszínű levegőből és egy pattanással - nem ám kiütéssel -,visszaszökkentünk ide, ahol most állunk.

- Eltűnt a rét, majd elkezdett teremni! Előbb kettő, majd öt, végül kilenc gyárat növesztett. Jó talaj lehetett, hirtelen nőttek. Nyüzsgőn hemzsegtek, emberi tízezrek, az összefüggő, egy gyárnak látszó kilencben.

- Valami történhetett, ami nagyon kedvezőtlenül befolyásolta a gyárvirágok kibontakozását.

-Előbb a tízezrek ezrek lettek, aztán csak százak. Nem bőgtek, zúgtak gépek, műszakkezdéskor és végén tucatnyian lézengtek csak, munkától agyongírhedten. Rabszolgákból, rabszolgákká lettek, vidámságot veszítve.

- A száradó gyárak végül teljesen kiürültek. Most kilenc korhadó, letermett, ősrégi bunkertömeg mállik csendesen. Vajon, ha jól becsukjuk a szemünket és kinyitjuk, újra rét lesz?

- Nem hinném... A gyárnövények nehezen oszlanak. Látod a síneket? Azokból hamarabb lesz termőföld, mint a buján nőtt vasbetonból.

- Most menjünk, vegyük meg a tavat! Az a szilárd kocsonyájú vegyi anyag, ha rendesen elemeztetjük és jól beosztjuk a kitermelést, elsőosztályú mosószer lehet, vagy oldószer, netán patkányméreg. Valami biztos! Egyszerűen csak ki kell bányászni - egy ésszerű és természetkímélő kifejtéssel -, hogy ne bontsuk meg a környezet habos illatú, "természetes" jellegét. Huszonöt évig is bányászhatunk! Erőltetett kitermeléssel is legalább tíz év, aztán lesz egy gyönyörű krátervölgyünk.

- Milyen érdekes! Előbb homokrét, majd bányató, aztán zselatinbánya, majd negatív vulkáni kúp.

- Ha valakinek eszébe jut, akár vizet is ereszthet bele és megint tó lesz.

- De turisztikai központnak sem lesz utolsó!

- Addigra, ha egy picit rásegítünk, a megőszült gyárak is szétoszolhatnak és a megújulás jegyében - tégla, cukor, mezőgép, szerszámgép, bőr, ragasztó és timföldfeldolgozók helyére -, a kikelet pitypalattyos szavára, bent légkondicionált plázák kilence növi ki magát.