Akik ismer­ték Jépon­tot, azok hamar meg­is­mer­ték a kanál végén lakozó kre­a­tív erőt. Keve­sen tud­tak, tud­nak olyan jól meg­főzni szinte bár­miből ínyenc­sé­get, és emel­lett pedig olyan egy­szerű­sé­ge­ket elron­tani, mint a pala­csinta (amely beval­lása sze­rint „direkt” nem sike­rült neki sose).

Surda

Egyik ilyen híres receptje a „Surda”.

Surda Sur­di­lo­vi­tyi

2 cso­mag baba­pis­kóta vagy dara­bos pis­kó­ta­tör­me­lék,
1 hab­tej­szín,
1 cso­mag vaní­lia­pu­ding,
1 cso­mag cso­ki­pu­ding,
1 doboz dara­bos ana­nász,
1 dl rum,
kevés tej,
vaní­liás cukor,
½ tábla étcso­ko­ládé,
1 cso­mag mazsola.

Surda, az ember

Első­nek: Surda nevét – a cse­mege kita­lá­lása ide­jén vetí­tett jugó film, és az akkor kap­ható szerb puding­por, továbbá gyer­me­keim ötlete adta.

Továbbá: Kerek jénai tál­ban (fon­tos! Ld. esz­té­ti­kai szem­pon­tok stb.). Tej­szín habosra, pudin­go­kat külön-​​külön készre (de mele­gen tartva, a rumot nem „megivva”). Neki­ál­lunk. A mazso­lát beáz­tat­juk a szeszbe (lehet ruma­roma is, ld. gyerek!)

A jénai aljára csil­lag alak­zat­ban meg­ágya­zunk a pis­kó­ták­kal – egy-​​két babát föl­ál­do­zunk, mert össze­mor­zsolva, a héza­go­kat kipó­to­landó (ez szép volt!), nem folik le a ráté­te­mény. Vaní­liás lan­gyos tej­jel meg­lo­csol­juk. Erre kerül a cso­ki­pu­ding. Ismét baba-​​csillagozunk, de már nem áldo­zunk fel tör­me­lé­ket, ezt rumos mazso­lá­val locsol­juk. Most jövell a vaní­lia­pu­ding ideje. Erre ismét pis­kóta. És elkö­vet­ke­zik a gimölcs – avagy az ana­nász (kevés levé­vel). Majd a köményre vert tej­szín. Az étcso­kit kis tej­jel föl­ol­vaszt­juk, és a tej­szín tete­te­jére fir­ká­lunk vele (ezt imád­ták a leá­nyaim). Ezután HŰTÉS. Min­dig más­nap lett volna a leg­jobb. De hát?! Na, egy­szer sike­rült meg­men­teni, innen tudom.

(Culi­na­riæ Jeponti azaz Jépont konyhája)

Jépont­sá­gok a konyhában

Surda, a pudingcsoda

Ki ne emlé­kezne – álta­lá­nos­ság­ban a mai 30-​​as kor­osz­tály­tól föl­felé – a Forró szél című tévé­film­so­ro­zatra? Fősze­replő­jére, a kró­ni­kus mun­ka­usz undo­ri­tisz­ben szen­vedő Surda Sur­di­lo­vi­tyi nevű „jómun­kás­em­berre”? No, hát nem róla lesz szó. Hanem a nevét viselő édes­ségről, ame­lyet Jépont talált ki, fede­zett fel, hono­sí­tott meg, tette örök emlékűvé.

A Surda egy baba­pis­kó­tá­ból, vál­to­za­tos pudin­gok­ból és gyü­mölcsből készít­hető, vég­le­te­kig vari­ál­ható, sütés nél­küli édes­ség.
A nevét – mint a kere­tes rész­ben olvas­hat­juk – a nép­szerű soro­zat főhő­séről kapta, ennek három oka van:
1. A desszert szü­le­té­se­kor vetí­tette a „főnt” (vö. Forró szél) a kirá­lyi (akkor még állami) tévé főidő­ben, vasár­napi dél­után.
2. Az elké­szí­tés­hez ere­de­ti­leg – amíg a Bel­vá­rosi Doki (gyk. Dok­tor Oetker) nem kez­dett itt­honra is terí­teni – jugo­szláv szár­ma­zású főző­pu­din­gokra volt szük­ség.
3. Az édes­ség elfo­gyasz­tása után nagy­fokú „jaj, azt hiszem, leesett a vér­nyo­má­som, kérek egy kávét”-érzés és sürgős víz­szin­tes álla­potra vágyás keríti hatal­mába az embert.
Jépont annak ide­jén elárulta: lányom, tök mind­egy, miből készí­ted a Sur­dát, a lényeg, hogy a pis­kóta, a puding és a mazsola ne marad­jon ki belőle.
Így aztán sza­bad­fo­gású desszert­ké­szí­tés címén három puding­ból (csoki, puncs, vaní­lia) és három gyü­mölcsből (mazsola, meggy, alma) készí­tet­tük el teg­nap­előtt a leg­utóbbi Sur­dát. Még ide­jé­ben lefo­tóz­tuk, mert már múlt idő…
Jó étvá­gyat hozzá!

Szö­veg és fotó: Szabó Borka

(Ment­ró­pi­á­ban (a Pató Pál-​​fordulás lap­szám­ban) lekö­zölt vál­to­zat, 2009.)