A nyomor2011.06.05. 09:33, abububerczy
Charles Péguy
Tapasztalhattuk, hogy az ember és a nép ma éppúgy szenved az élettől, mint hajdan vallása miatt szenvedett, hogy az emberi bátorság ugyanarra képes, mint a vallásos bátorság azelőtt, s hogy az emberi méltóság foka nem alacsonyabb, mint a vallásos méltóságé hajdanában. A tapasztalat erejét a lélekelemzés igazolja. Az ember nem változott, tehát szenvedésre való készsége is ugyanaz maradt. Aki nyomorban él, az tökéletesen és teljesen látja nyomorát; benyomásai nem részlegesek, mint a kívülálló nem nyomorulté; nem úgy látja a világot, mint a szociológus. A nyomorult benne van a nyomorban, még az a pillantás is nyomorult, ahogy nyomorára tekint; az ő életében a nyomor nem részlet csupán, vagy megvizsgálandó és nem is hátrányt jelentő állapot: az ő életében minden a nyomor, örök szolgálat. Ez nem a nélkülözések, a betegségek, a rútságok és kétségbeesések, a hálátlanságok és kimúlások ismert sora, ez a nyomor az élő halál; mintha Antigoné gyötrelme állandó kín lenne, s mintha a halál az életbe áramlana. Egész életében a halál ízét érzi. Az antik bölcs számára a halál a végső felszabadulás, a nyomorult számára azonban a keserűség, a legyőzetés és a kétségbeesés teljessége. Ha a szerencsétlen egy napon egész családjával együtt elpusztítja magát, utolsó napja lesz a legrettenetesebb. Dies irae, a harag napja.
Hogy a halált örömmel várt szabadulásnak érezze, ahhoz egész civilizáció, teljes kultúra és nagyszerű filozófia kellene, szóval mindaz, ami a nyomorban nincs meg.
(folyt. köv.)
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Hát nem tudom. Minthogy világ életemben szegény voltam, bár persze ez megítélés kérdése, így a nyomoré is az. Viszont soha nem adom-adtam fel az álmaim, és időnként megtörök, magam mellé esek, persze, mint bárki más, aztán megyek tovább... ha a belső világom feladom, akkor leszek olyan, mint a fenti írás emberei. Viszont találkoztam gazdag emberekkel, akik rettegtek a pénztelenségtől, hogy elveszítik a vagyonuk, és ez állandó félelemhálót font köréjük, nekem nincs semmim, így nem félek az elvesztésétől, tárgyak amúgy sem kötöttek a világhoz. Ami nekem igazán fontos, azt úgysem lehet pénzért megvenni... bár lehet nem erről szólt az írás, nekem ez jutott róla eszembe...