A magyar óra                                  

Magyar nyelvet és irodalmat tanítottam az esti iskolában. Ady Endre rövid életrajza, és verseinek elemzése volt a programban. Úgy éreztem érthetően, jól előadtam az anyagot.

Következő órán ismétlést tartottam. Biztos, ami biztos. Az egyik hallgató, aki sosem szólalt meg, most jelentkezett, majd ő felel.

- Tanárnő, ugye figyelembe veszi a vizsgán, ha év közben tudunk valamit.

- Természetesen. Mondja Pirikém, mit jegyezett meg Adyról.

- Sokat. Tudja, tanárnő, azoknak a vadnyugati filmeknek volt a tagja. Maga is látott már olyant.                                                                                                                                      

A többiek kuncognának, de csak belebújtak a füzetükbe.

- Láttam, hogyne láttam volna, de Adynak ahhoz semmi köze sem. Majd elmagyarázom még egyszer az óra végén, a szünetben. Mondana még valamit?

- Persze. Feleségül vette Bodza Bertát.

- Nem pontosan így hívták.

- De hasonlóan – válaszol Piri.

- Tudja mit. Mondja meg nekem, melyik verseit elemeztük a múlt órán.

- Vettük azt, hogy Illés a szekéren.

- Illés szekerén- javítottam ki.

- Nem mindegy, akkor is az égbe ment.

- Igaza van. Elég lesz, Pirikém.                                   

- Akkor megjegyzett a tanárnő?

- De még mennyire. Meg bizony. Még ma is emlékszem rá.