Az abortusz

 Haza felé utaztam, magam sem tudom hogyan jutott eszembe az a történet, amikor négy és fél hónapos terhesen indultam Kishegyesre abortálni. Elmentem az orvoshoz, leadtam neki, hogy gyorsan kell a beavatkozása, mert csak a hét végét kaptam szabadságnak.

- Biztosan várandós? – kérdezte az orvos.

- Ezer százalékban.

- Jó, akkor ma este nyolc órára jöjjön el hozzám, és megcsináljuk a kiritázsát.

Felfeküdtem a nőgyógyászatban már látott ágyra. Az orvos még mindég nem vizsgált meg, hanem elkezdte az abortuszt. Hanem amikor üvöltésbe fogott, volt mit hallanom.

- De az Isten verje meg magát! Bassza meg a... szórta a szitkokat rám. Engem akar börtönbe juttatni?! Ha itt marad az asztalon, nekem végem van!

Ebben a pillanatban elvették az áramot. Most a segédkező feleségére került a sor. Rá szórta a szitkokat, mert egyből nem találta meg a batrilámpát.

- Tényleg itt döglik meg ez az asszony! Elvérzik! Hozz valamit, bármit, csak lássak.

Még be sem fejezte rendesen a mondatot, megjött az áram. Elvégezte az egy cseppet sem lélekemelő munkáját, és az orrom alá dugta a belőlem kivagdalt kisbabát. Rettenetes látvány volt.

Kifizettem a tarifáját. Lenyugodott, és azt monda, hogy eszembe ne jusson elutazni addig, amíg ő nem adja rá az áldását. Persze nem fogadtam szót neki. Másnap elindultam Székelykevére, de csak Újvidékig jutottam el. A lábaim bedagadtak, a hasam felpüffedt, mint ha hat hónapos terhes lettem volna. Rettenetesen rosszul éreztem magam, de valahogy elvonszolódtam Évi barátnőmhöz, aki mikor meglátott, rögtön hívta a mentőket. A kórházban az ügyeletes orvos egyre faggatott, hogy ki tette ezt velem. Én hajtottam állandóan azt az egyet, hogy leestem a vonatról, rettenetesen vérezni kezdtem, és elsősegélyben részesített egy orvos. Asszonyom, ezt nem veszem be! Önnek semmilyen sérülése a testén nincsen. Sehol véraláfutás. Hogyan esett le arról a vonatról ilyen ügyesen?

Nem árultam el az orvosomat, aki különben a falun kívül is elismert szakember volt.

Más keze alatt, lehet, hogy elvéreztem volna.