végletek..

Mikor a végletes kettősség eluralkodik rajtam és szétesett belső világom próbál újból és újból egésszé lenni, mikor a szívfájdalom napokon át tartó mély lélek-sírássá szelidül és a gyémántkönnyek átmossák szívem, és most sem kaptam meg a várt szív könnyebbülést, pedig sírtam szívből, lélekszakadva, átélve és átengedve minden fájdalmat, folyamatosan azon rágódom mit is tettem rosszul, félek, mert sok mindent egyáltalán nem értek, félek, mert kicsi vagyok és az Élet-erdő pedig sötét, nagy rengeteg, és csak melletted nyugszom meg, de te nem vagy velem, kényszerítem magam, szinte menekülök szívfájdalom elől, várok, a várakozás szürkén ásító folyosóján vakon tapogatózom előre, neved suttogom, lehajtom fejem, megint megadom magam. Visszaszámolok, álmaimra gondolok, vágyódó szívem hozzád húz, megbánt tetteim, rossz szokásaim egy sötét gombolyaggá állnak össze, rosszkor kimondott szavakra, a sorsra gondolok a felnőttként újraolvasott mesére a perzsa királyfiról, és csak most értem meg igazán, nem menekülhetek sorsom elől... aszcendensem szűz, hivatásom a szolgálat... szent Ritára gondolok, aki mindig erőt adott, önző vágyaimra, helytelen tettekre, csókodra és ölelésedre, a napokat csak túl kell éljem, gondolat-szikrák cikáznak, furán érzem magam, a megérzéseim sejtelmesen néznek, a hiábavalóságok és hiányérzetek átfutnak rajtam, legbelül, szívmélyen, mint törékeny-drága kincset őrzöm a szerelmemet irántad, az emlékeket...bizonytalanság kínoz...Shakespeare szonettjeit olvasom, hosszú évszázadok teltek el és mégsem, minden érzés és érzelem ugyanaz maradt, szíven üt, semmi sem változott. Koncentrálok, jógalégzek, lélek-szedem össze magam, a fiam rám néz, hatalmas kék szemében ősi férfi-titkok: - Édösanyám- nyögi bendegúzosan, imádja és fújja a Bakterházat- nincs magának ölég gondja és problémája a szerelmen kívül?!- szavai visszabillentenek a valóságba, kőfolyamként rámzúdult kőnehéz gondok, megoldandó problémák közé, ez kellett most nekem, a higgadt férfi józansága, éleslátása, mindig mindenkor brutális igazmondása, pár szóval helyretette szétzilálódott lelki gondjaim, a másik oldalra gondoltam, az igaz barátságra, megint a Sors ajándéka ez is, a hold szelíd-vékony karéja beleolvad a csodaszín napkeltébe, elvarázsol, az ébredő természet hangja beleolvad a motorzúgásba, rád gondoltam, a sebesség mámorát, az adrenalin vérpezsdítését mesélted, hallgattam, nem értettem, talán ha kipróbálnám tudnám, bár a repüléshez tudom hasonlítani, hasonló lehet, azt tudom és érzem...szívem kitárom, a reggel befolyik az erkélyen át, vonat zakatol, madarak csipognak, csókák zajongnak, az Élet csak mi folyik, mit érdekli szívgondjaim, anyagias dolgaim, a Nyár fiú széttárja karját, pipacs-piros palástban, csodaszépen, szívmelengetőn suhan át az égen, messze néz, mosolyog, int, elrepül...