Hold aranyozza a rengeteget,

csillagok ezre a fagyot .

Vén–öreg ember az angyali úton,

annyit mond csendben,

hogy székely vagyok!

Szomorún ballag a fehér–zöld lázban,

szent muzsikától zendül az este,

Vonít a magány az isteni tájban,

fásultságában remeg a teste.

Az öregember lelket tépő fájdalommal leste a hegyoldalt a kemény téli fagyban, amit az aranytál formájú hold úgy világított be, hogy szinte vakított, pedig már jócskán éjfél után járt az idő. Millió csillag valószínűtlen fényességgel, buján tarkította az eget. Lenézett és eszébe jutott gyermekkorának hegyoldala, sűrű fenyvessel, hatalmas szálfákkal borítva, amelyeket az idő úgy tüntetett el az oldalról, mint a hajszálakat az ő fejéről, egyiket a másik után. Könny fakadt a szeméből, ősz haja meglebbent a szélben. Az amúgy méteres mélységű hó olyan szilárddá fagyott, hogy léptei alatt, csak csizmájának sarka hagyott némi nyomot.

Szíve megsajdult és visszasírta azt az egykori rengeteget, amelyet millió fejszecsapás tüntetett a nemlétbe. Apjára és nagyapjára gondolt, akik meg sem ismernék az oldalt így kopaszon, letarolva. Gombóccal a torkán számolt el magában az ezernyi fejszecsapással és fűrészhúzással, amit kérges tenyerével maga ejtett meg, hozzájárulva az erdő eltűnéséhez és csak ballagott az angyali úton, a fejében egy ismeretlen, valami földöntúli dallam járt. Lenézett a hóra, majd megint fel az égre és mikor előre tekintett, ismét erdőt látott,… sírkeresztekből! Nem olyan temetői formában, elrendezetten, hanem azzal a természetes és mégis csodálatos egyenetlenséggel, mint a vadonnőtt és nem ültetett erdő. Annyi volt a sírkereszt, hogy az már kitett egy erdőt. Felért a csúcsra, a gerincen végigsétált a rengeteg kereszt között, majd lenézett a faluja irányába. Előbb széttárta kezeit, majd két tenyerét a fejebúbjára helyezte és úgy maradt. Egy lett a megszámlálhatatlan sírkereszt közül, amelyek erdő gyanánt lepték be a hajdani rengeteg helyét. Halk muzsikától zendült az este. Még rezdült egyet a teste, mielőtt végérvényesen sírkeresztté lett, és egy gondolat átcikázott rajta, majd eggyé lett a többiekkel.