Székelykeve

Pesti Lali meg a felesége Székelykevén dolgoztak az iskolában. Tudták, hogy milyen helyzetben vagyok, és hívtak dolgozni hozzájuk. Azt mondtam, csak akkor megyek el, ha a férjemnek is adnak munkát. Úgy is történt. Neki a szövetkezetben pénztárosi állást biztosítottak. Istenem, hogy mondjam meg nekik, hogy kutyára bízni a szalonnát nem lehet, de a páromnak a lelkére kötöttem, hogy szégyent ne hozzon rám, meg becsülje meg a munkáját. Fogadkozott égre – földre, hogy minden a legnagyobb rendben lesz.

Már a hurcolkodáskor elkezdődött a rendes viselkedés.

Az anyám nem akart velem beszélni, mert elhagyom őt is, meg a falut is a férjem miatt. Sírt, és amikor megcsókoltam nem ölelt át, nem csókolt meg, nem szólt semmit. A drágalátós férjem meg sehol sem volt. Az öccse jott velem Székelykevére a kamionnal. Ő segített behurcolkodni.Két napig volt velem, akkor azt mondta, hogy most már neki menni kell a családjához, nekem meg azt tanácsolta, hogy minél előbb váljak el a testvérétől, mert teljesen tönkre tesz engem.

Mindennek ellenére, bennem még élt a remény, hogy Vanja megváltozik.

Én dolgoztam az iskolában, Vanja a szövetkezetben. Vettünk egy motrot. Azzal jöttünk haza. Engedélye nem volt, de úgy hajtott mint az eszeveszett. Azt is elmondom, mért nem kapta meg az engedélyt. Daltonista volt. Szidta a bizottság tagját, aki a színek felismerését ellenőrizte. Mondja nekem, hogy megbuktatták, pedig mondta a vizsgáztatónak , hogy sötétkék a vonal, éppen olyan, mint azok a székek a kocsma előtt, és átmutatott a túloldalra. Azok a székek a kocsma előtt zöld színűek voltak.

Az anyám megbékélt. Fogadott bennünket, még fejvédő sisakot is kaptunk tőle. Ez mentette meg az életemet, vagy az életünket. Visszafelé menet hajtott a férjem, mint az őrült. Nekem az volt a gyanús, hogy elkerülünk minden autót. Felálltam a motoron, és amikor megláttam, hogy 120 kilóméteres sebességgel száguldunk, elkezdtem kiabálni, hogy lassítson, vagy leugrok a motorról. Lassított is, de nem tudta megkülönböztetni a gödrök más színét az aszfalt színétől, beleszaladt egy nagy gödörbe ami az úttesten éktelenkedett, elveszítette az egyensúlyt, és én repültem mint a madár a feje felett, egyenesen a betonra. Neki fene baja sem lett, én viszont jól összezúztam magma. Ha nincs a fejemen a sisak, nem tudom most írhatnék-e. Ez után még egyszer landoltam, de szerencsére a Duna töltésén a homokba, és akkor megfogadtam, hogy én biz a soha többé nem ülök arra a motorra, amit Vanja vezet.

Mivel mindketten dolgoztunk, kerestem egy lányt, aki a kislányomra vigyáz, meg megfőz. Kaptam is egyet.  Pozdorja kályhával tüzeltünk. Amikor megtömte a kályhát, mentem, hogy segítsek neki bevinni a szobába. Nevetve azt mondta, hogy neki ugyan nem kell a segítség. Fogta a tartályt, és egy kézzel vitte befelé, amit én alig birtam megmozdítani. Magas, sötéthajú, szép lány volt.  Sokszor gyönyörködtem benne. Az arca szépségét a legszebb színésznő is megírigyelhette volna. Termete formás, nem is tudom honnan volt benne annyi erő. Látta a lelkem, hogy a férjem állandóan részegen jön haza, vagy napokig nincs otthon. Kötekedő, kiállhatatlan. Egy alkalommal azt mondta nekem Ani, hogy csak egy szavamba kerül, és ő úgy megveri a férjem, hogy arról koldul. Jól esett, hogy velem érez, de azt mondtam neki, hogy ne tegye, mert ha feljelenti, még Aninak gyűlik meg a baja a hatóságokkal. Persze szép lány lévén, gyorsan férjhez ment. Nagyon sajnáltam, amikor elment, de örültem, mert láttam milyen boldog volt. Remélem az ő házassága sikerült.