Pesti Lali esete

Hazajöttünk mindannyian a félévi szünetben, és este elmentünk az ifjúsági otthonba rekreálni. Az itthon maradt fiatalok berendezték az otthont tornaszerekkel, szőnyegekkel. Pesti Lali meg Viki is eljöttek. Lali birkózni tanult, én meg dzsúdóztam. Kinevetett, amikor azt mondtam neki, hogy könnyedén áthajítom őt magam felett, és nagyot zuttyan a szőnyegre.

- Próbáljuk ki – mondta Lali.

- Te, Lali. Nem merem, mert ha nem tudsz esni, nekem nincs annyi erőm, hogy megtartsalak. Ne adja az Isten, de valami bajod eshet.

- Ne félts te engem. Tudok én esni.

- Lali, biztosan tudsz esni, mert még egyszer mondom, én eldoblak, de erőm nincs megtartani téged.

- Sose félts te engem. Gyerünk. Mutasd meg, mit tudsz.

Nekiveselkedtem, és a tőlem jóval nehezebb, magasabb Lalit átrepítettem a szőnyegre.

- Na, most már elhiszed, hogy a dzsúdóval sok mindent meg lehet csinálni?                                    Lali nem válaszolt. Feküdt hanyatt a szőnyegen.

- Jaj nekem, Lali ne hülyéskedj, hanem kelj fel arról a nyavalyás szőnyegről.

- Nem birok – mondta fájdalmasan.

Felsegítettük a szőnyegről, és az orvos a nyakát rögzítette. Annyit mondott Lalinak, hogy szerencséje van, mert nagyobb baj is lehetett volna.

Én meg azt hajtogattam megállás nélkül, hogy szépen kérdeztelek, hogy tudsz-e esni.

Soha többé senkivel nem gyakoroltam, akiről tudtam, hogy nem tanulta hónapokig, hogyan kell esni.