(magánügy formájú, nagyrészt elaggott konklúziók

    Kölcsey ihlette témára Kölcsey utáni időkből)­­

 

              

Bújt a magyar, s felé kard nyúlt barlangjában,

                 Kösz, nem kell…

               felelte a vérigérő sárban…

 

         Kesőbb,

         jött a béke, lánctalpú traktoron,

Perverz új Mátyasa Sztálinkodott azon.

Csodaszarvasára rászakadt az akol,

Azt se tudta többé, orosz-e vagy magor.

 

56-ban aztán: “jó, ebből elég volt”,

Pusztakéz-öklével ruszki tankra mászott,

Hát persze, szétlőtték, nevét sose tudod.

Perforált kabátját hová dugták, titok.

 

     (…56-ban, igen, pár percre föllángol,

     Bécs-nyögtető bús had nyögve Bécsbe pártol.

     Nyögve otthon marad sok, és már nem villog,

     Cupákja King Kádár nyálványától csillog…) 

 

Ipar lett a divat, kovászt géppel túrtak,

Divatlap címlapon géppel földet gyúrtak.

Négy liter olajért negyven évig fúrtak,

Munkaruhás lányok falnak dőlve

 dúdoltak.

 

Költők hosszú hajjal jelent fogalmazván

Deáktérvárrendszerpribékek listáján.

Mig a büszke nemzet hírnevekre vágyott,

Öngyilkolimpián dobogóra hágott.

 

  

    Mindaddig a munkás-paraszt, a munkás, meg a paraszt

      csak uralkodott, uralkodott és uralkodott…

     meg néha

 

            megtanult oroszul öt szót (talán hatot),

Ėjjel-nappal (aha) Csehovot olvasott.

Kocsma előtt vascső lett a magyar címer,

Vascsőisten szeme pihent büszke népen

 

Kiszámolt, beszámolt, leszámolt, berúgott,

Gyűrött papírjára lukat radírozott,

tervezett, elbaszta, drótozott, fűrészelt,

kutyája csontot kért, szomszédja Opelt vett

Föl - lám - sose adta, elfáradt, de mégsem,

Húgyszag-kocsmafalnak támaszkodás képpen

Bércrehágott, völgybeszállt, beakadt kabátja’

Naponta indult el hont lelni hazába’

 

 Faggatná Kölcsey:  “…Hová tolatsz magyar?

Riadt tekinteted engem bizony zavar:

Zokogós bánatod pálinka-hörgése,

Csúnya örömödnek Hofi-röhögése…”

 

“…házak közt járat, azokon járnak…” (Cseh - Másik - Bereményi)

 

       85-ben aztán jöttem, s montam: megyek…

       (Cseh Tamás dalában szereplő nem leszek)

       Egy gyors nyögés Bécsben: kapuját kitárja

       Vörösföldországnak bumeráng-királya..?

 

Magyar himnuszomnak végét így találtam,

Kárpát szent medrébõl szent lefalcolással.

Nem zúg itt a habja Dunának, Répcének,

Árpád hős fiához angolul beszélnek.

 

     Szava földre esik, bottal porba rajzol,

     testsúlya megmarad, tovább azzal harcol.

     Vesztese van máris? - latolja, s megdermed -

     Egy olyan futamnak, mit még el sem kezdtek..?

 

Vagy olcsó színpadon zilált tekintettel

Egymást ölelgetve magyarkodik, versel.

Vagy épp erdélykedik, könny csillan szemében,

Bárgyultság-viadal féllangyos hevében.

 

Szavalva suttognak, dobbantva zihálnak,

Míg én találgatom, hol van a kijárat…

Ennyi kábé elég - gondolom, s elmegyek.

Vagy tán itt kisebbség kisebbsége legyek?

 

Dörgő fellegemben villámim elsújtom,

Identitás csődöm majd máshol megoldom.

Fájdalmuk zajától messzire tántorgok,

Világvég-országnak könnyemből nem adok.

 

Szél itt vörösporral befúj csapot-papot

Így hát csukott szájjal lélegzek egy nagyot.

E nagy híres porban sok nyomot nem hagyok.

Ha eleget iszom, Ovidiusz vagyok.

 

Messzire tántordult ajaktépő hőse,

                 pökhedt büszkenyájban

                       önhite

                             vadőre

 

 

Summer Hill 2011  

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés