„Végrehajtja és elszenvedi. A hermeneutika mint a medialitás filozófiája.” Ez a címe Fabó Kinga egyik tanulmányának. Rettenetesen hangzik, de azt még én is felfogom, hogy nem akárki ez a Fabó. Persze, hogy nem. A kedvenc költőm.

 Előbb vívott ki elismerést irodalomelméleti, elsősorban a nyelvtudományok közelítésmódját alkalmazó tanulmányaival, mint verseivel, írta az És-ben Bodor Béla. Az meglehet, csakhogy engem egyáltalán nem izgat az irodalomelmélet (elnézést, Kinga), úgyhogy most a költészetről fogok beszélni. Illetve Fabó Kingáról. Mindkettőről, ami egy és ugyanaz.

 Avval kezdem, hogy nem ide kellett volna születnie. Szűk ez a tér neki, inkább Amerika volna a megfelelő hely, ott elférne a költészete. Beférne. Ebbe a kicsi(nyes) irodalomba nem tudja bepréselni magát. Hiszen még mindig ott tartunk, hogy la-lá-la-lá-la-lá-la-lá. Fabó meg ott, hogy ál-al-ál-al-ál-al-ál-al. Mit kezdhetne szegény kritikus evvel a számára ismeretlen képlettel? Úgy idegenkedne(dik) tőle, mint annak idején Bartóktól a honi kritika. Nem baj. Úttörőnek lenni azért jó dolog.

 Van-e olyan, hogy megveszekedett feminista? Igen. Fabó Kinga az. Egy megveszekedett feminista. Mert hát a férfiakról nincs túl jó véleménye. De azt tudja mindenki - én igen -, hogy a költőt nem a világnézete miatt olvassuk.

 „Nárcizmusa tócsájában úszkál.

Jó nagy. Jókat lubickol.

Ha más is jön, eliszkol.”

 S később:

 „Bombáz énjével, letámad.

Elönt-eláraszt

a tócsa. Ha érdemes volna

úsznék benne egyet. De

a medencéje tele.”

Vele.

 (A kukkoló)

 Nem igaz az, hogy Fabó Kinga rossz rímeket ír. Inkább az van, hogy kifacsarja a nyelvet, mint a citromot. Aki édesre vágyik ne olvassa. Ő sose mézes(-mázos). Mert, amit ő el akar mondani, azt nem lehet (szabad) úgynevezett jó rímekkel.

 Sylvia Plath Fabó Kingára is nagy hatással volt. A verstest szikársága, a kihagyásos technika, az emberek és tárgyak objektívnek ható szemlélése, mely mögé el lehet rejteni az olyan romantikus érzéseket, mint a szerelem, a kétségbeesés, a halálfélelem. Viszont Fabó Kinga, talán a középeurópai meghatározottság miatt, tovább tudott lépni a költészetnek ezen a meglehetősen kényes terepén, mégpedig a humor segítségével. Íme egy példa:

 „Ő és ője nem jön össze,

megkötözte az ördöge.

Fogva tartja démona.

Nem jön ki az egója.

Hal bele.

Csak bele, de nem vele.

 Eltűnődöm. Áttűnök

az attitűdömön, eltűnik.

Attitűdömön, tűnődik….”

 („Az át-szökhetetlen”)

Ez a hatodik verseskötete, de már a nyolcvanas években lehetett tudni: nagy költő született.

Vajon mikor fedezik fel?

Felfedezik-e ŐT?

 Fekete Sas Kiadó (Budapest, 2002) 790 forint